Felejthetetlen előadással nyitott újra a Komáromi Jókai Színház
Kinyitott a Komáromi Jókai Színház.
Furcsa érzés megint színházba indulni, annak ellenére, hogy abban a három hónapban, amit életünkből elkonfiskált a vírus, sokunknak hiányzott. A teátrumok ugyan gyorsan reagáltak, köztük a komáromi színház is, és az online térben megosztották korábbi bemutatóik felvételeit, de bármennyire is élvezetes, izgalmas egy darab, otthon a fotelban kucorogva, nem tudja úgy megszólítani az embert, magával ragadni és szinte örvényként elnyelni, mint a nézőtéren ülve, ahol több száz ember egyszerre nevet, kacag, szomorkodik vagy döbben meg a látványtól, a mondatoktól.
A színház közösségi élmény. De mennyire marad ez meg most, ha a mellettünk lévő üres széken magunkkal hozott, hónapok óta gyűjtögetett szorongásunk lapul csak?!
Johan (Jászai Mari-díjas Gál Tamás színművész, színházigazgató) és Marianne (Gál-Kiss Szilvia) első jelenete után a foghíjas nézőtéren maszkokban ülő nézők közül valószínűleg erre már senki sem gondolt. Nem tudott.
A Jászai Mari-díjas Pataki András által rendezett darab ( az előadás a Soproni Petőfi Színházzal közös koprodukcióban készült ) , amit a ma már kultikusnak számító Jelenetek egy házasságból c. saját filmje alapján írt Ingmar Bergman, nem hagy rá módot. Pörgős, dinamikus. Sokkal maibb, modernebb és ezáltal befogadhatóbb, mint az 1973-as filmváltozat.
„Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetreméltók. Egyszerre.” – írja könyve előszavában az írónak is kiváló svéd rendező.
A könyv alapján valóban szerethetőek, a filmben viszont konvencionális és kispolgári házasság kezdeti látszatboldogságában tengődő Liv Ullmann és Johan Erland Josephson nem. Őket lehet sajnálni, lehet velük együtt érezni, de szeretni nem.
A Csavar Színház Johanját és Marianneját viszont igen. Hitelesebbek. Temperamentumosabbak. Emberibbek. Az ő dialógusaik, gondjaik, konfliktusaik, vívódásaik, veszteségeik, gyengeségeik ismerősek. Valahol már láttunk hasonlóan civakodó házaspárokat, hallottunk hasonló bántó mondatokat, vigasztaltunk fiatalabbért elhagyott feleségeket és öleltünk magunkhoz kimondatlan szavaktól fuldokló férfiakat. És hazudtunk már a másiknak és önmagunknak is.
Mondhatjuk azt, hogy a Jelenetek a házasságból egy kudarccal, egy banális válással véget érő megszürkült, megkopott házasság története. Mondhatjuk, de nem az. Nemcsak az.
A darab élesen, felnagyított képként mutatja meg nekünk, hogy két ember, akik szeretik egymást, hogyan távolodhatnak el egymástól a kimondatlan szavakból szőtt boldogság illúziójának „fehér leple” alá húzódva. Marianne ugyan már a darab legelején egy pillanatra elbizonytalanodik, de az érzést, hogy talán ez a langyos elégedettség, a veszekedések hiánya nem a kettőjük közti őszinte egyetértésből, harmonikus párkapcsolatából, ideális házasságából fakad, hanem abból, hogy belecsontosodtak és már nem tudnak kilépni a külvilág felé felvett boldogok vagyunk mi együtt szerepből, és az önámításból, gyorsan, mint minden egyéb sérelmét, szomorúságát, vágyát, gyorsan szőnyeg alá sepri.
Sőt, abban a pokoli helyzetben, amikor Johan kimondja – Itt akarom hagyni ezt az egészet, még saját büszkeségét, sértett és megalázott női mivoltát is. Marianne ereje pont abban van, hogy megküzdési stratégiájában nincs semmi keménység, nincs bosszúvágy.
Elengedik egymást. Elengednék egymást. Csak nem egy időben. Elherdálják a kapcsolatukat, de az egymás iránti érzelmeiket, bármennyire is szeretnék, nem tudják. „Én szeretlek téged az én tökéletlen és nagyon önző módon. És néha azt hiszem, hogy te is szeretsz engem a magad viharos, túlfűtött módján. Egész egyszerűen azt hiszem, hogy te meg én szeretjük egymást. Földi módra, tökéletlenül. “– mondja a könyv utolsó lapjain Johan, miközben azon szomorkodik, hogy elkényeztetett gyerekként vesztegették el kincseiket.
A Jelenetek egy házasságból egy különleges darab. Két ember összetartozásáról a soha véget nem érő se veled, se nélküled szerelmekről.
Kinyitott a Komáromi Jókai Színház. Egy szórakoztató, elgondolkodtató és katartikus előadással.
És megérdemelt vastapssal.
(komaromonline.sk, JN, fotók: jokai.sk)
