komaromonline.sk
HÍREK
Emmer Péter: Az én életem a zenéről szól
  •   

Tenyérnyi kis történelmi belvárosunk üzleteinek kirakatában még villognak az újévi fények, a hívogató, meleg kávéházakba egyre többen térnek be felmelegedni, a téren hangosan kacagó gyerekek fogócskáznak a kora esti szürkülettel, gondterhelt arcú emberek nézelődnek, amikor sietve rám köszön. De mire vissza köszönnék, már csak a hangja van a téren. Felismerem, hiszen az év szerzeményének választott Végtelen út c. dalát, ami a nemzetközileg ismert és elismert gitárvirtuóznak, Emmer Péternek, meghozta a Harmónia-díjat, mostanában gyakran hallani. De vajon azok után, hogy ezt a rangos elismerést már 2014-ben, a legjobb hangszeres zenész kategória győzteseként már egyszer elnyerte, számított rá? – töprengek. Pár nappal később azonban egy tea mellett megkapom a választ:

Természetesen megörültem, – mosolyodik el Péter – amikor megtudtam, hogy jelöltek a díjra, de már nem izgultam miatta úgy, mint kezdő koromban. Már másképpen éli meg az ember. Persze egy díj érzelmileg, erkölcsileg mindig sokat jelent az embernek, fontos mérföldkő az életében, de ettől még bennem ott motoszkál a kis ördög, hogy megírhattam volna másképpen is, lehetett volna még jobb is. Nagyon kritikus vagyok magammal szemben. Pedig nem jó érzés az örök elégedetlenség. Egy dal, akár egy írott szöveg, vagy egy festmény, soha nincs kész. A végtelenségig lehet csiszolgatni, mégsem lesz tökéletes. Legalábbis én mindig így érzem. Aztán eljön az a pont, amikor a saját érzéseimtől, véleményemtől függetlenül ki kell adnom a kezem közül, és útjára kell engednem. Csak engem mindig is a maximalizmusom vezérelt. Amikor instrumentális zenével foglalkoztam, irdatlan mennyiségű anyagot összegitároztam, mire egy számmal meg voltam elégedve. Később rájöttem, hogy az első, a legelső variáns, ami még nem tudatosan, hanem ihletett állapotban, ösztönösen született meg, az a legjobb mindig.

A műfaji sokszínűség mindig is jellemző volt Rád, hiszen instrumentális zenészként a kemény rocktól a dzsezzen át, a funky alapjaira épülő dalokig sok mindent hallhatott már tőled a közönség. Szóló énekesként azonban ritkán lehetett Téged hallani.

Pedig annak ellenére, hogy nem énekesnek, hanem gitárosnak tartom magam, mindig is énekeltem, vokáloztam. A kezdeti koncertjeimen ugyanis azt tapasztaltam, hogy önmagában az instrumentális zene megszakítások nélkül nagyon leterheli a közönséget. Tömény, nehezen befogadható. Próbaképpen beiktattam a műsorba pár ismert énekelt jazz-rock számot, majd látva, hogy így sokkal könnyebben fenn lehet tartani a nézők érdeklődését, egyre többel bővítettem a repertoárt. Mára az arányok eltolódtak, és az ének számok kerültek a középpontba. Az én olvasatomban kizárólag az az igazi előadóművész, aki a zenéjén keresztül bevezeti a hallgatót a saját, visszavonhatatlanul személyes művészetébe, belső világába. A Végtelen út zenéjéhez ugyan kezdetben kerestem szövegírót, de mivel éppen senki sem ért rá, én meg nem vagyok túl türelmes típus, megírtam magam.

 

Emmer Péter (fotó/facebook)

Annak ellenére, hogy alapító tagja voltál a sikeres Mrs. Carmen együttesnek, játszottál a Mephistóban, megmaradtál „magányos farkasnak”. Túl erős benned a szabadságvágy ahhoz, hogy egy banda mellett kötelezd el magad?

Részben, mert igaz, hogy a személyes szabadság megélése mindig is fontos volt a számomra, de ettől még egy csomó csapatnak voltam a tagja. Jó párat én magam alapítottam. A legutóbb, két évvel ezelőtt, az A.V.E -t. Csak amikor fiatalok voltunk még jobban működött, mert akkoriban minden tag életében a zene volt az első helyen. Ha kellett heti ötször próbáltunk egy fellépés előtt. Családos emberekből álló bandát összetartani azonban már sokkal nehezebb. Már más a fontossági sorrend, mások a prioritások. A fiatalkori együttesem tagjaiból, amivel tizenhat éves koromban először léptem fel a kettes lakótelepi kultúrházban, egyedül én nem fordítottam hátat egy napra sem a zenélésnek. Ha belegondolok, tizennégy-tizenöt éves korom óta, amikor először elkezdtem pengetni a húrokat egy ócska, haveroktól szerzett kölcsön gitáron, szinte teljesen a zene tölti ki az életemet. És ma már nem is igen van olyan csapat, amellyel hosszú ideig lehetne tervezni. Hosszú távon ugyanis csak azok az előadók, zenei formációk tudnak sikeresek maradni, akiknek a zenéje, a mondanivalója, időtálló. A nyolcvanas-kilencvenes években alakult bandák közt még sok ilyen volt, de azoknak öt-tíz évbe telt a befutás. Ma ez hónapok, hetek kérdése. A kérdés csupán az, hogy ki fog emlékezni tíz év múlva a tehetségkutatók sorozatban gyártott egynyári „sztárjaira”?! Sajnos, ahogy az élet más területén, úgy a zenében sem a szakmaiság, a tehetség, a hozzáértés számít, csak a gyors profit. Ahogyan a minket körülvevő világ változása, úgy a zenei világon belüli mozgás, a bandák transzformációja is hihetetlenül felgyorsult. Ezért, ha az ember szeretne körön belül kívül maradni, jobb, ha flexibilis.

 

Vadkerti Imre és Emmer Péter (fotó/facebook)

Feltételezem, hogy a bizonytalan művészlét helyett inkább egy biztosabb civil állást kerestek maguknak. Neked volt olyan időszak az életedben, amikor a zenélés mellett kénytelen voltál az álláshirdetéseket böngészni?

Az elmúlt húsz évben dolgoztam én pincérként, szakácsként, asztalosként, hegesztőként, eladóként… már nem is emlékszem mindegyikre. Közben megszámlálhatatlan produkcióban vettem részt. Írtam musicaleket, színházakban játszottam, közreműködtem mások lemezein… stb. Most már évek óta a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskolában tanítok. Jó érzés a növendékekkel foglalkozni, látni, ahogy hónapról-hónapra fejlődnek. Ehhez azonban a tehetség önmagában nem elég. Szorgalom, és kitartás nélkül nem lehet eredményeket elérni. Persze könnyebb, ha valaki „egyirányba” halad, ha korán felismeri, hogy melyik stílus passzol az ő egyéniségéhez, képességeihez. Egészen másfajta tudás kell ugyanis egy klasszikus gitárdarab eljátszásához, mint egy rock balladához. Az elektromos gitár fémhúrjain pengetővel játszunk és szólisztikus hangszerként használjuk, míg a klasszikus nylon húros gitárt körömmel pengetik, a jobb kéz ujjait külön-külön használva, ami lehetővé teszi a többszólamú zeneművek interpretálását is. Nem is tudnám az összes kis diákomat egyformán magas színvonalon oktatni, megfelelő irányba terelgetni, ha én magam nem járnék immár ötödik éve a nagytapolcsányi konzervatórium klasszikus gitár szakára.

Most már több mint tíz éve annak, hogy Emmer c. megjelent a nagysikerű önálló instrumentális jazz – rock albumod, az Edda együttes tagjaként ismert Alapi Istvánnak és Henry Tothnak, az egyik legismertebb szlovák gitárosnak a közreműködésével. Azóta viszont hiába várják a rajongóid a következő albumot. Mi az oka a nagy csöndnek?

Tudod, nem mindegy, hogy valaminek erkölcsi, szakmai vagy anyagi sikere van-e. Nem akarok anyagiasnak tűnni, de nekünk, zenészeknek is ugyanúgy ki kell fizetnünk a számlákat, mint bárki másnak. Közben ez a lemez egy nagyon jó időszakban jelent meg, hiszen abban az érában az instrumentális zene hihetetlenül népszerű volt. Ma már, ha nem áll az ember mögött a média, nem igen tud magáról hallatni. Persze vannak, akik remekül tudják képviselni a saját érdekeiket, ajnározzák és reklámozzák magukat a közösségi portálokon, de nekem ez nem megy, miközben a zenei életben farkastörvények uralkodnak. Engem rock zenészként könyveltek el, miközben sok műfajba belekóstoltam már. Még a kommersz zenébe is. De amint időm engedi, pár barátommal bemegyünk a stúdióba, és felvesszük a lemezemet. Dalok vannak, készülnek is folyamatosan. Most biztosan többen legyintenek majd, hogy mióta mondja ezt már, és ez tényleg így van, de egyszerűen folyamatosan túlvállalom magam. Pedig már rég megtanultam rangsorolni a feladatokat és nemet mondani. Méltánytalan dolgokra már nem fecsérlem az időmet, mert azok csak visszahúzzák az embert. Mégis rendre kevés az a huszonnégy óra. Nem is emlékszem arra, hogy régen, amikor még több volt a szabadidőm, mivel töltöttem ki az üres perceket, órákat, napokat…

 

Emmer Péter a HARMONIA-díj átvételekor (fotó/facebook)

A kétezres évek elejéig négy-öt évig Németországban, majd Skandináviában zenéltél. Nem gondoltál arra, hogy Nyugat-Európában folytasd a pályafutásodat?

Sok helyre hívtak, de bárhol is voltam, valami mindig hazahúzott. Nem vagyok egy csavargó típus. Nekem két-három távol töltött nap után elkezd hiányozni a város, az utcák, a megszokott miliő. Én itt születtem, itt nőttem fel, itt érzem jól magam. Ahogy a két gyerekem is. Nekem Komáromban van minden, ami fontos az életemben.

 

 

 

(az interjút készítette: Janković Nóra)

 

VIDEO – Emmer Péter Harmónia-díjat nyert Végtelen út c. dala:


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook