komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Elitóvoda nem lesz, de turistaszálló lehet a kaszárnyaépületben

Elitóvoda nem lesz, de alacsonyabb komfortfokozatú turistaszálló létesülhet az erődrendszer kaszárnyaépületének egyik emeleti szárnyában. Ugyancsak a kaszárnyában rendezné be központját és állandó kiállítását a Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesület.

A Stará pevnosť Komárno nonprofit szervezet tavaly kérvényezte a városnál az egyik földszinti szárny bérbevételét, ahol a felújítást követően elitóvodát akart kialakítani. A képviselő-testület jóvá is hagyta számára a 35 évre szóló bérletet, de miután a szervezetnek nem sikerült pályázati pénzt szereznie erre a célra, a határozat megszüntetését kérte. Majd egy újabb tervvel állt elő, ezúttal a kaszárnya egyik emeleti részét szeretné 35 évre kibérelni, ahol turistaszállót hozna létre, amelyben alacsonyabb standardú, többágyas szobák fogadnák a szállóvendégeket. Az önkormányzat első körben a bérbeadási szándékot hagyta jóvá, a 805 négyzetméteres területet évi 15 euró/négyzetméteres áron kapná meg a Stará pevnosť Komárno, azzal, hogy az 12 ezer euró éves bérleti díjat a beruházott összegből leszámíthatná. A legközelebbi ülésen már a végleges bérleti szerződésről szavazhatnak a képviselők.

Az önkormányzat döntése értelmében a Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Egyesület 25 évre, kölcsönszerződéssel, 237 négyzetméteres területet kap a kaszárnya egyik földszinti szárnyában. Elképzeléseik szerint itt rendezik majd be székhelyüket és a szekeresgazdák történetét, viseletét, hagyományait feleleventő állandó kiállítást is szeretnének nyitni.

Előnyös felételek mellett, évi 100 euróért bérelhet majd három helyiséget a Zichy palota Megye utca felőli földszinti részében a Villa Camarum Polgári Társulás, amely a Komáromi Önkéntesek Csoportjából alakult. Az ő nevükhöz köthető többek között a néhány évvel ezelőtt nagy sikerrel útjára indított, a Mi Karácsonyunk programsorozat és a Komálom Gyerkőcfesztivált. Ezeket az aktivitásokat is figyelembe véve döntött a testület kérvényük egyedi elbíráslásáról és a jutányos bérleti díjról. Meg kell említeni, hogy a városnak 5 éve nem sikerült ezeket a helyiségeket bérbe adnia. Első körben itt is a bérleti szándékot hagyta jóvá a testület, végleges döntés a következő testületi ülésen születhet.

(komaromonline.sk)

Hozzászólások

hozzászólás