komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Drucker és Šaško miniszterek Komáromban

 

Kedden Komáromba látogatott Tomáš Drucker oktatásügyi és Kamil Šaško egészségügyi miniszter.

Az oktatási tárca vezetője a Jókai Móra Alapiskolába látogatott el először, ahol bekapcsolódott néhány órába , majd az iskola vezetésével egyeztetett az iskolában már folyamatban lévő reformról, és az ezzel kapcsolatos tapasztalatokról. Az egészségügyi tárca vezetője meglátogatta a Zamed mentőszolgálat központját, az érintettekkel tárgyalt a napirenden lévő törvényről, amely két évtized után újul meg teljesen.

Ezt követően mindketten ellátogatta az Alma Mater nevű expóra a városi sportcsarnokba, ahol a felsőoktatási intézmények mutatkoztak be a középiskolásoknak.

A tárgyalás a városházán folytatódott a város vezetésével. Szóba került az óvodák finanszírozásának a kérdése, ahol az átszervezés után hiányoznak források a települések költségvetésében. Szóba került az iskolahálózat optimalizációja, mivel a jelenlegi demográfia adatok mellett elkerülhetetlen lesz az oktatási intézmények számának a csökkentése. Különösen érzékeny kérdés ez a nemzetiségi oktatás terén, ezért kérte Komárom vezetése egy kerekasztal összehívását, ahol a szakmai szervezetekkel közösen készülne el egy ezzel kapcsolatos tervezet. Toma š Drucker kifejezte támogatását a kérdésben, nyitott a szakmai egyeztetésre.


Az egészségügy kapcsán felmerült a határon átnyúló egészségbiztosítási rendszer kiterjesztése, amit Komárom város következetesen képvisel. Kamil Šaško elmondta, hogy napokon belül a témával kapcsolatosan Budapesten folytatja a tárgyalást. Fontos témának tartja a témát a V4-ek országain belül, mert minden határvonalon segíthet a színvonalas egészségügyi szolgáltatás elérhetőségében. Már belátható távolságban van a határon átnyúló elsősegély ellátás aláírása, de a miniszter támogatja az e-receptek és a többi szolgáltatás terén is a bővítést.


Mindkét miniszter támogatásáról fejezte ki az olyan példa értékű projekteket mint a KomSport ( www.komsport.eu ), amelynek célja, hogy minél több gyerek és felnőtt mozogjon, továbbá célirányosan érkezzenek az ilyen fejlesztések.

(komaromonline.sk, forrás kvh)