komaromonline.sk
VÁROS
Csökkent Komárom hitelterhelése
  •   

Az elmúlt négy évben jelentősen csökkent a város hitelterhelése, a város a korábbi hiteleihez is előnyösebb kamatokat harcolt ki.

Az elmúlt négy évben több mint hat százalékkal csökkent a város hitelterhelése. 2014-ben még 19,3 százalék volt ez a mutató, ami 2018-ra 12,63 százalékra csökkent, de jövőre 9 százalékra csökkenhet – mondta el Bohumír Kóňa, a város pénzügyi osztályának a főosztályvezetője. A város tavaly újra versenyeztette a bankok körében a meglévő hiteleit, amelyek több mint tíz évre nyúlnak vissza, és így sikerült csökkenteni a kamatokat is, ezzel spórolva a város kiadásait.

A város hitelterhelésnek mutatója úgy csökkent, hogy az elmúlt években megvalósult az utak felújítása. Ennek ellenére a város több korábbi kölcsönt visszafizetett és a hitelterhelés jelentősen csökkent – fejtette ki a részleteket Bohumír Kóňa.

A város meglévő legnagyobb hitele még 2007-2008-ra nyúlik vissza, amikor az ISPA 1-2 kanalizációs fejlesztésre 3,4 millió eurós hitelt vett fel a város, amit jelenleg is törleszt Komárom havonta 23 ezer eurót meghaladó összeggel még 2020-ig. Ugyancsak törleszti a város a harcsási, a szabadság utcai és az OSP-s lakások hitelét, amelyet ugyancsak több mint tíz évvel ezelőtt vett fel a város.

Az elmúlt évek gazdálkodását az INEKO pénzügyi elemző intézet jónak minősítette, köszönhetően az alacsony hitelterhelésnek:  http://www.ineko.sk/

(kvh)

 

 


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

About the author

komaromonline.sk

Like Us On Facebook