MEGOSZTÁS:

Pár évtizede még az „átkosba”, ha valaki tetoválást viselt a testén szinte azonnal megbélyegezte a társadalom, és piti bűnözőnek, vagy éppen közönséges gengszternek titulálta. A rendszerváltás után aztán nálunk is megjelentek az egyre igényesebb, egyre kidogozottabb minták, melyek már nem a lázadásról, a polgárpukkasztásról, hanem az önkifejezés művészi formájáról szólnak. Legalábbis abban az esetben, ha jó helyre tévedünk be, és olyan szakmailag és művészileg is hozzáértő tetováló művészre bízzuk magunka, mint a  komáromi Csambal Péter.

Munka közben (fotó/FB)

Huszonvalahány évvel ezelőtt, amikor az első tetoválásomat csináltattam, még erősen megosztó jellege volt ennek a művészeti ágnak. – Magyarázza Péter miközben körül nézek a patyolattiszta, hangulatos tetováló szalonjában. – Mára ezek az előítéletek pont úgy tűntek el, mint azok az otthoni kiskonyhákban készített tetkók, amiket olyan önjelölt „tetováló művészek” készítettek, akik ugyanabban a lábasban főzték ki a tűket, amelyikben délben még a spagettijük rotyogott. De mivel csak kevesen tudták külföldről beszerezni ezeket a drága tűket, válogatni nem nagyon lehetett. Rossz belegondolni is, hogy milyen körülmények közt készültek az akkoriban divatos pálmafa vagy vasmacska tetkók.  Ma már egy tetováló szalonban a legfontosabb a tisztaság és a higiénia betartása. Alapkövetelmény, hogy a törlőkendőktől az egyszeri használatos tűkön át minden egyszer használatos, eldobható legyen.  Ahol ez nincs betartva, onnan jobb, ha az ember azonnal ki is megy.

Dolgoztál biztonsági őrként, nevet szereztél magadnak festőként, és most, öt évvel a szalonod megnyitása után, az egyik legelismertebb tetováló művészként vagy számon tartva. Hogyan kerültél erre a nem éppen mindennapi pályára?  

Mivel gyerekkoromtól kezdve rettenetesen vonzódtam a vizuális művészetekhez, nagy csalódás volt a számomra, amikor kiderült, hogy nem sikerült felvételt nyernem a pozsonyi képzőművészeti középiskolába. Szakmát tanultam, elhelyezkedtem a komáromi hajógyárban, de közben folyamatosan azt éreztem, hogy nem ez az én utam, nem a jó irányba tart az életem. Elmentem Németországba, ahol egy tetováló szalonban helyezkedtem el. Jó iskola volt. Azóta is folyamatosan képzem magam elméletileg és technikailag egyaránt, hiszen ebben a szakmában az anyagok, a trendek folyamatosan változnak. Idővel pedig szeretnék saját mintákat is tervezni.

fotó/FB

Mennyire élheted meg a művészi szabadságot, mennyire kap szabad teret a kreativitásod munka közben?

Nagyon kis mértékben. Ritkán adnak nekem teljesen szabad kezet. Általában az emberek nagy része már egy konkrét elképzeléssel jön hozzám, amiről, legalábbis én úgy gondolom, nincs jogom lebeszélni őket. Természetesen olyan esetben, ha technikailag nem kivitelezhető, hiszen nem minden mutat jól a bőrön, ami papíron igen, vagy az általa elképzelt minta nem mutatna jól a választott testrészen, akkor azt megbeszéljük, és igyekszünk valami más megoldást találni. A „tucat” tetkóknál is igyekszem valami apróbb változtatásra rábírni az illetőt, hogy ne pont olyan mintát viseljen a testén, mint más. De soha, senkit nem próbáltam meg öncélúan befolyásolni. Ennél a művészeti ágnál nem is szabad, hiszen egy jó minőségű, profi tetoválás, egy életre szól. És ezt felvarrni valakinek a testére irtózatos felelősség. Itt nincs javítási lehetőség, nincs második nekifutás, hiszen nem lehet kitörölni. Ezért, ha nem vagyok száz százalékig biztos benne, hogy az általa kiválasztott motívumot hibátlanul meg tudom csinálni, elvégre nem lehet minden stílusban abszolút toppon az ember, akkor inkább nem is vállalom. A különleges, extrém igényekkel betérő kliens azonban ritka, mint a fehér holló. Nálunk a minták kiválasztásánál még mindig inkább a divatot nézik, és nem azt, mi fejezné ki legjobban saját énjüket, egyéniségüket. Egy sablonos világban sablonosan gondolkodnak az emberek.

fotó/FB

A saját testeden viselt tetoválások mennyire fejezik ki a saját énedet?

Szerintem azok a tetoválások az igazán jók, melyeknek van valamilyen mélyebb tartalma, amelyek jelentéshordozók.  Persze mindegyik hordoz valamilyen üzenetet, a kérdés csupán az, hogy mit? Ha visszamegyünk az időben, régen a tetkóknak volt egy komoly spirituális üzenete. A törzsi közösségekben például a sámán határozza meg a mai napig, hogy kire, milyen minta kerülhet védelmező talizmánként. Mivel engem nagyon fiatalon megfogott az indián kultúra, gondolkodás- és életmód, de leginkább az, hogy nem kihasználták és pusztították a természetet, ahogy azt a mai kor embere teszi, hanem szinte szimbiózisban éltek vele, az első tetoválásom, melyet én magam terveztem meg, egy indián sas-totem, a szabadság jelképe. Számomra spirituális üzenete van. Ahogy a többinek is.

Van kedvenc stílusod?

A most menő dolgok közül leginkább a realisztikus arcképek „felvarrását” szeretem. Van, aki egyes családtagja arcképét szeretné magán viselni, van, aki pedig egy neten talált teljesen ismeretlen képpel a zsebében kopogtat be, és van, aki csontvázzal, rózsával vagy valami mással szeretné kombinálni.  Amit igazán szeretek, azok a tartós, időtálló stílusok, mint a hagyományos old school. Ezt a vastag, határozott vonalvezetés és az egymástól elhatárolódott színek jellemzik. A másik nagy kedvencem a rendkívül merész stílusjegyekre épülő new tradicional school, ahol már a színek összemosódnak, és az elkészült képnek 3D-s, perspektivikus hatása van.

fotó/FB

A tetoválás múltja szinte egyidős az emberiségével, hiszen már az ötezer éves jégember Ötzi mumifikálódott maradványain is találtak tetoválásokat, de az európai kultúrkörben csupán a hatvanas években kezdett elterjedni. Ma pedig már minden negyedik 18 és 30 év közötti ember visel valamiféle rajzot a testén. De kik a bevállalósabbak? 

Szerintem a két nem egálban van.  Sőt elmondhatom, hogy ma már a lányok bevállalósabbak. Évekkel ezelőtt még inkább kisebb, kevésbé feltűnő mintákat kértek, rózsát, delfint, lepkét esetleg valamilyen kelta nonfiguratív ábrát, míg manapság bátran felvállalják az egész hátukat, oldalukat díszítő színes rajzokat is. Nem aprózzák el, ami szerintem összefügg azzal, hogy a nők sokkal jobban bírják a fájdalmat, ami a nagyobb testfelületet borító mintáknál igen lényeges, hiszen ha ilyen tetkót félbehagyunk, akkor azt már csak a bőr gyógyulása után lehet folytatni, ami lehet pár nap, de akár pár hét is. Minden ember bőre más, sőt a különböző testrészeinken is más-más a bőrünk minősége. Volt, hogy valakinek a lábára könnyen, gond nélkül fel tudtam vinni a mintát, míg az alkarjával megkínlódtunk. Ráadásul a bőrünk minősége folyamatosan változik, függ az immunrendszerünktől, az étkezéstől, az életmódunktól, de még a lelki állapotunktól is. Pontosan tükrözi az egészségi állapotunkat. Megesett, hogy valakit el kellett utasítanom, mert láttam, hogy a bőre nagyon megsínylené a tetoválást.

Többször hallottam már, hogy a „tattoo”, a közben és végén termelődő endorfin és adrenalin hormonoknak köszönhetően függőséget okoz. Mennyi ebben az igazság?

Ha magamra nézek, akkor azt kell mondanom, hogy sok. Tapasztalatom szerint általában azok, akik meg vannak elégedve az „elsővel”, és a vele járó fájdalmat is elviselhetőnek érezték, idővel ismét bekopogtatnak hozzám.  Sokszor a személyes élettörténetükben történő életre szóló változás, gyermek születése, új szerelem, új szubkultúrához való csatlakozás, vagy éppen valakinek az elvesztése, valamilyen katartikus élmény vagy éppen egy krízis, trauma hatására döntenek ismét a testfestés mellett.

Csambal Péter (fotó/FB)

Az egész napos tetoválás nem csupán fizikailag és szellemileg fáraszthat le, de lelkileg is, hiszen ahhoz, hogy a kliens ne legyen stresszes, feszült, egy harmonikus, békés, bizalmi légkört kell teremtened. Mi számodra az ideális pihenés, hogy tudsz testileg-lelkileg leginkább feltöltekezni?

A családom körében. Ha a kislányommal játszunk, sétálunk, beszélgetünk, érdektelenné, másodlagossá válik számomra minden más. Ő a legfontosabb a számomra. Emellett aktív tagja vagyok a beteg gyermekek támogatását segítő Children of Heaven nevet viselő komáromi motoros klubnak. Ennek keretén belül már készülődünk az idei Mikulás-napi felvonulásunkra, aminek a célállomása a komáromi kórház gyermekosztálya, hogy átadjuk az ajándékainkat a beteg gyerkőcöknek. A mindennapi élettel járó stresszt, feszültséget pedig a sportcsarnokban tartott krav maga  ( gyakorlati tapasztalatokra épített taktikai és önvédelmi sport ) edzéseken szoktam levezetni, hiszen az ember csak akkor tudja megtalálni a belső harmóniáját,  ha megteremti a test-lélek-szellem egyensúlyát. Hogy ez mennyire lehetséges a mai világban?! Hát….jó kérdés.

(Janković Nóra, komaromonline.sk)

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

hozzászólás