komaromonline.sk
  • HÍREK
    Timótheus ház avagy “pionírház” – Egy rég elfeledett épület múltja és jelene

    A Komáromi Református Gyülekezet tulajdona egy Timótheus névre hallgató ház a Vág-híd után balra kanyarodva. Aki jár arrafelé, az észrevehette, hogy egy nem aprócska épületről van szó, amihez tartozik még más épület és egy méretes terület is. Az utóbbi években a felújításban munkálkodókon kívül kevés ember fordul meg arra. Pedig régen pezsgett ott az élet, […]

  • HÍREK
    Ausztria nagykövete városunkba látogatott

    A jeles vendéget a Klapka téren fogadta a város vezetése, majd a városháza kis tárgyalótermében folyt kellemes eszmecsere azokról a dolgokról, amik a két országot és a két várost, Komáromot és Helfried Carl szülővárosát, Salzburgot összekötik. Szó esett természetesen a lehetséges kulturális és gazdasági együttműködésről, ezen belül a dunai hajózás és áruforgalom növelésének lehetőségéről a […]

  • HÍREK
    Szétosztották a sportra és a kultúrára szánt támogatásokat

    Komárom város képviselői a februári ülésükön szétosztották a város kasszájából azt a 306.200,- eurót, amely városunk sportklubjainak és kultúrális egyesületeinek van szánva a 2016-os évre. Mindkét esetben az illetékes szakbizottságok illetve a városi tanács módosító javaslatai kerültek a testület elé, amely ezeket kisebb korrekciókkal elfogadta.  SPORT: Konštantín Glíč képviselő, a sport bizottság elnöke többek között […]

  • HÍREK
    Siralmas állapotban a 172 éves egykori Komáromi Első Takarékpénztár épülete

    172 éve annak, hogy 1844-ben megépült Ney Béla budapesti építész tervei alapján az egykori Komáromi Első Takarékpénztár épülete. Korábban az Aranykeresztes ház árkádos, egyemeletes épülete állt a helyén. 1848. november 6-án itt szállt meg Kossuth Lajos Komárom díszpolgára. Több tulajdonosa is volt. Az eklektikus épület egykor a Komáromi Első Takarékpénztárnak, majd az államosítást követően a […]

  • MOZAIK
    Egymilliárd forintot kap a magyar kormánytól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

    Balog Zoltán és Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke szombaton a felvidéki Révkomáromban aláírta azt szerződést, amellyel a magyar kormány az egyház magyar gyülekezeteinek egymilliárd forint támogatást irányoz elő. Balog szerint ez az egymilliárd az összetartozás üzenete. Fazekas László történelmi jelentőségűnek nevezte a támogatást. Elmondta, hogy a pénzt a felvidéki gyülekezetek és a […]

  • VÁROS
    Korszerűsödött a komáromi kórház szülészeti osztálya

    Négy, átlagon felül felszerelt szobát adtak át a napokban a komáromi kórház nőgyógyászati-szülészeti osztályán. Megújult az előcsarnok, a folyosó, a nővérszoba és az újszülöttek megfigyelésére szolgáló kórterem is. A beruházás értéke meghaladja a 75 ezer eurót. A standard feletti szobák kialakítását a páciensek és családjaik részéről felmerülő egyre növekvő igény tette szükségessé. A munkálatok öt […]

  • VÁROS
    A rendőrőrs megszűnésének háttere és új helye

    A januári testületi ülésen Varga Tamás, az önkormányzat közrendi, környezetvédelmi és közlekedési bizottságának elnöke, egyben a rendőrőrs kezdeményezője interpellációjában vonta kérdőre a polgármestert a kettes lakótelepen működő rendőrőrs ügyében. A polgármester szerint kényszerhelyzetbe került a város, de természetesen kezelik a dolgokat. Köztudott, hogy az irodát a város Lengyel Károly vállalkozótól, a Náruč idősek otthonának tulajdonosától bérelte, méghozzá ingyenesen. Keszegh Béla alpolgármester az […]

  • VÁROS
    Támogatások az életkörnyezetünk minőségének javítására és természeti értékeink védelmére

    Komárom város önkormányzata a 2016-os évre jóváhagyott költségvetésében 10 ezer eurót különített el olyan kérvények támogatására, melynek célja életkörnyezetünk minőségének javítása és természeti értékeink védelme. Az elkövetkező időszakban lehetőség nyílik a kérvények benyújtására. A teljes keretösszeg 10 ezer euró, egy kérvény maximálisan 2 ezer euróig terjedhet. Pénzügyi támogatást kérvényezhetnek fizikai személyek – vállalkozók, jogi személyek […]

  • VÁROS
    Felújítják a poliklinikát?

    Talán jó úton halad a Klapka-téren lévő egykori egészségügyi központ ügye, miután a városvezetés tárgyalt a nemrégiben Komáromban látogatást tett Potápi Áprád Jánossal, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkárával és átadta neki a tervekkel kapcsolatos információkat – jelentette be a januári testületi ülésen Knirs Imre alpolgármester. Képviselői kérdésére, hogy ez konkrétan mit is jelent, a […]

  • HÍREK
    A tetőszerkezet felújításával az utolsó pillanatban sikerült megmenteni az Újvárban lévő kaszárnyaépületet

    Az utóbbi évek egyik legnagyobb beruházásaként megújult az Újvárban található kaszárnya teteje; az átadóünnepséget február elején tartották. Mondhatni, az utolsó pillanatban valósult meg a beruházás, hiszen a tetőszerkezet több helyen már beszakadt, emiatt folyamatosak voltak a beázások, az épület állaga egyre romlott. Még néhány év, és nem lett volna mit megmenteni az utókor számára. A […]

komaromonline.sk

Like Us On Facebook