komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Bott Frigyes a “Borászok borásza” döntőjében

bott_frigyes720x360Bott Frigyes jelenleg tíz hektár szőlőt művel a muzslai hegy tetején 230 méter tengerszint feletti magasságban. Muzsla Párkánytól hat kilométerre található. A dűlők talaja vulkanikus alapokra rakódott löszös eredetű, magas mésztartalmú, ásványokban gazdag agyag. A szőlőket alacsony kordonon, 50 cm magasságban kihúzott vezérdróton, kis terheléssel művelik. Bott Frigyes szerint “ha komolyan akarunk csinálni valamit, akkor meg kell hajolni a természet előtt, le kell térdelni a szőlőhöz”.

A “Borászok borásza” díjat 2007-ben alapította Rókusfalvy Pál a Kárpát-medence borászai számára. Ez az elismerés alapvetően különbözik minden más, borászoknak szóló díjtól. Itt ugyanis nem szervezetek szavaznak vagy döntenek, hanem maguk a borászok választják ki maguk közül egy-egy szavazatukkal a legjobbat, a Borászok Borászát. A kiemelkedő presztízzsel bíró elismerés a legtöbb szavazatot kapott borászé lesz. A cím elnyerésével semmilyen anyagi juttatás nem jár. A Borászok Borásza díjat  a 2009-ben létre hozott Vinum Praemium Alapítvány felügyeli.

2016-ban a döntőbe jutott jelöltek: 

Áts Károly (Tokaj-Hegyalja)

Bacsó András (Tokaj-Hegyalja)

Bodó Judit (Tokaj-Hegyalja)

Bott Frigyes (Garam-mente)

Ipacs Szabó István (Villányi borvidék)

boraszok_borasza

 

Az öt név nyilvánossá tételével egy időben a Borászok Borásza kuratóriuma értesítette az 50 jelöltet is a részeredményről és egyben felkérte őket a 2. forduló voksainak leadására. A beérkezett szavazatokat a kuratórium összesíti, de 2016 Borászok Borászának nevét, csak az április 29-i díjátadó estéjén ismerheti meg a közönség. 

Ez alkalomból egy korábbi interjút közlünk le, amelyben Janković Nóra beszélgetett Bott Frigyessel. 

Amikor az ember érzi, nem jó úton jár, másra született, másra elhivatott, nagy adag bátorságra van szüksége ahhoz, hogy kimerjen lépni a bizonytalanba. De ha megteszi, olyan erő, lelkesedés szabadul fel benne, aminek köszönhetően, szinte bármire képes. Még arra is, hogy felébresszen csipkerózsika álmából egy egész borvidéket, és elérje, hogy az évtizedekig ugaron álló kopár dűlők helye egy komoly kulturális értéket közvetítő terroirrá váljon, mint ahogy tette azt a muzslai hegyvidéken a Borászok Borászai által 2009-ben az Év Felfedezettjének választott Bott Frigyes.

Pedig, több éve, amikor még sörtörköly forgalmazásával foglalkoztam, valaki azt jósolta volna nekem, hogy a borászat lesz az én utam, nem hittem volna neki. Aztán egyszer rácsodálkoztam egy pohár jó borra, és arra gondoltam, jó lenne egy kis pince, pár tőkével, ami annyit terem, hogy a családnak legyen pár hordó saját bora. És amikor meglett, rájöttem, hogy a borban és a hazai borvidékekben sokkal nagyobb lehetőség van. Elkezdtem megfelelő területet keresni. Történelmi adatokból tudtam, hogy muzslai hegy környéke kiváló földrajzi és éghajlati adottságainak köszönhetően az egyik legjobb bortermelő vidék volt évszázadokon át. Sok helyen jártam, de valahogy egyik terület sem fogott meg. Míg az egyik nap, a parlagon álló dűlők közt járkálva megláttam egy hatalmas tölgyet a muzslai hegy tetején. Tudtam, a keresgélés itt véget ér. Hazaértem.

Ez kicsit úgy hangzik, mintha hinne a megérzésekben.

Amikor az ember fiatal, független, még nem töpreng annyit a jövőjén. Teszi a dolgát, éli az életét, és ennyi elég. Aztán, amikor családja lesz, rájön, hogy az a legfontosabb számára. És már szeretne példát mutatni, értékeket átadni. Ehhez azonban meg kell találnia önmagát, a saját útját. Hiszem, hogy minden embernek megvan a saját küldetése, amiért megszületett, és ha ezt megtalálja, értelmet kap az a pár évtized, amit itt a Földön eltölt. És én ezt a boron keresztül megtaláltam.

Hét évvel ezelőtt, amikor kiültették az első szőlőtőkéket, mi szerint döntötte el, hogy milyen fajtákat telepít?

Kezdetben világfajtákat telepítettünk, mint a pinot noir, pinot blanc, rajnai rizling, zöld vertelini stb.  Majd ahogy kezdett körülöttünk kialakulni egyfajta rend, a feleségemmel elkezdtünk azon gondolkodni, hogy sokkal jobb lenne visszatelepíteni azokat a tradicionális fajtákat, amelyek az 1875-ös filoxéra vész előtti időkben voltak jelen a Kárpát-medencében.

Ennyi idő távlatából honnan lehetett tudni, hogy mely szőlőfajták voltak őshonosak a muzslai hegyen?

Ez a terület évszázadokon keresztül az esztergomi érsekség szőlőskertje volt. Ennek köszönhetően a bazilika prímás levéltárából elő tudtuk keresni. Ma már a tíz hektáros szőlőültetvény felét ezek a régi fajták, a kadarka, juhfark, kékszőlő, furmint, és a hárslevelű teszik ki. Meglepő, hogy a történelmileg létjogosult fajtákból készült borok mennyivel jobban visszaadják, a termőhely egyedi íz világát.

A 2009-es Vinculum juhfarkját és a 2010-es kékfrankosát a Pannon Bormustra zsűrije a csúcsborok közé választotta. Borai nem csupán a környező országok, de Európa legjobb éttermeinek a borlapjain is megtalálhatók. Sőt, immár eljutottak Singapúrba, Dubajba is. Elárulja nekem, mi a Bott Frigyes borok titka?

Amikor valaki belekortyol egy pohár borba, és azt mondja hm, ez jó, nem is gondolja, hogy egy elegáns, tiszta ízvilágú mögött mennyi munka és alázat van. Mert a szakmai tudás mellett, talán az alázat a legfontosabb. Aztán persze, sokat jelent az is, hogy milyen hordóban érlelték a bort. Mi kezdetben Franciaországból vásároltuk a hordókat. Később megismertem egy budapesti kádármestert, aki magyarországi tölgyfából készíti a hordóit. És amilyen jó szakember, olyan jól ért a borok nyelvén is. Én csak elmondom neki, milyen stílusú bort szeretnék készíteni, ő meg a szerint pörköli meg őket. Ez nagyon fontos, mert a jól kiválasztott hordó, nagyon sokat tud hozzátenni a bor stílusához. Ugyanúgy, mint a borász személyisége.

Most nagyon kíváncsivá tett. Hogy jellemezné a borait?

Remélem, hogy van bennük egy adag hittel töltött szenvedély. Ezen kívül még arra törekszem, hogy az a harmónia, ami bennem van, ami engem körül vesz, a boraimban is ott legyen.

Van kedvenc bora?

Az embernek, ahogy a három gyermeke közül sincs kedvence, ugyanúgy a borai közül sincs. Persze a Kárpát-medencei őshonos fajták közelebb állnak a szívemhez. Most például izgatottan várjuk a kadarka első szüretelését.

De azért minden szülő örül, ha a gyereke jó eredményeket ér el, ha büszke lehet rá.

Ezt nem is tagadom. Hogy melyikre vagyok a legbüszkébb? Azt hiszem a 2007-es juhfarkból készült Vinculumra, amelyik elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Bora 2009 címet. Egyébként nem vagyok a versenyek híve, ez mégis kiemelten fontos volt, hiszen egy nagyon erős mezőnyben esett az akadémikusok választása egy felvidéki borra.

A szocializmus éveiben a kézműves borászat a háttérbe szorult, a borfogyasztásnál pedig inkább a mennyiségre, mint a minőségre tolódott a hangsúly. Észlelhető ezen a téren változás?

Egyre jobban. Mostanra már nálunk is megjelent a „borivóknak” az a rétege, akik számára nem mindegy, hogy milyen környezetben, milyen pohárból, milyen bort isznak. Értékelik a bor stílusát, kompozícióját, harmóniáját. Ami viszont érdekes, hogy a borkultúrán belül is mindig vannak divatosabb fajták. Egy időben például a kiegyensúlyozott, lágy érintésű, „kézművesesen” transzparens vörösborok, mint a Kékfrankos voltak kelendőbbek. Most viszont azt tapasztalom, hogy a trend egyre inkább az olyan könnyed, elegáns fehérborok irányába tolódik el, mint az Olaszrizling. De nem felejtkezhetünk el a frissítő roseról sem, ami a nyár italaként immár több éve tartja a pozícióját.

Kevés emberrel találkoztam, aki ilyen lendülettel, szenvedéllyel beszélne a munkájáról mint Ön.

Szerintem rendkívül fontos, hogy az ember szeresse a munkáját, és ne csak muszájból tegye a dolgát, mert az az eredményen mindig meglátszik. Igazán jót, maradandót, értékeset, legyen az bármilyen szakterület, csakis odaadással, szenvedéllyel, és még egyszer hangsúlyozom, alázattal lehet teremteni.

bott_frici2
Bott Frigyes

Lehet, hogy ez a fajta hozzáállás húzódik meg a külföldi borvidékek sikere mögött is?

Amióta csak elkezdtem borászattal foglalkozni, Európa szinte összes jelentős bortermelő vidékét bejártam Toscanától – Elzászig.  Ahhoz ugyanis, hogy a mi borvidékünk értékét, termőföldünk adottságait, borunk színvonalát, reálisan fel tudjuk mérni, ezeket is ismerni kell. Pár napja érkeztünk haza a feleségemmel Moselből, Burgundiából egy nyolc napos útról. És ismét azt láttuk, amit már nagyon sok helyen megtapasztaltunk, hogy szakmailag hiába értük utol őket, azért még mindig nagyon sok tanulni valónk van. Nyugat-Európa nagy bortermelő vidékein ugyanis már rég megértették az emberek, hogy a borkultúra önmagában nem elég az egész vidék talpon maradásához.  Közös erővel őrzik a múlt értékeit, kezdve a helyi építészettől az ősi ételreceptekig. És ha jól megy a borásznak, a sajtkészítőnek, a gyümölcstermesztőnek, a péknek, a kézművesnek, akkor fejlődik az egész régió. Közben keményen dolgoznak, esőben, napsütésben, de látszik, ez számukra nem teher, hanem egy életforma. A borkóstolóik szervezettek, az ételek legyen az gurman vagy terroir menü, mind helyi alapanyagokból készült, tradicionális ételek, melyek tökéletes harmóniát alkotnak az őshonos boraikkal. Csak összefogással lehet eredményeket elérni! Ezt kellene megérteni végre nálunk is az embereknek! Minél több borospince lesz a muzslai borvidéken, annál messzebbre jut a híre. És ha mi odavonzzuk a turistákat, akkor megtudnak majd élni a helyi ételeket kínáló éttermek, a gazdák. Ennek a területnek minden adottsága meg van ahhoz, hogy idővel felvegye a versenyt Burgerlenddal, Elzásszal vagy akár Toscanával. Itt folyik az Ipoly, a Duna, melynek túloldalán már Esztergom.  Pár kilométerrel odébb van az Ipolyszalkai tájház, a bélai kastély, és amerre csak néz valaki gyönyörű táj. Csak hát ahhoz, hogy a jó borok, a hozzá tartozó tradicionális gasztronómiai ízvilág, és a táj arculata egyfajta harmóniát alkosson, vagyis kialakuljon egy igazi terroir, még nagyon sokat kell tennünk. Együtt. És itt van a de.

Ezért építette a bélai vendégházat is?

Részben. Mivel Komáromban élünk, már régen gondolkodtunk rajta, hogy kellene egy kis ház, közel a szőlőhegyhez, ahol alkalomadtán megszállhatunk a gyerekekkel. Egy régi, bélai vályogházra esett a választásunk. A magáncélra kialakított emeleti szobák mellett, a földszinten négy vendégszoba, és egy kóstolóhelység van, ahol a borvacsorákat is tartjuk.  Már alig vártam, hogy elkészüljön a kemence. Mert a házi baracklekvárhoz, a mangalica hasa alja szalonnához, tökmagolajhoz, a frissen sült kenyér az igazi.

Gondolom mindez, csak úgy tud igazán jó működni, ha az ember megtalálja hozzá azokat a segítőtársakat, akik ugyanolyan elkötelezettek, mint ő maga.

Pontosan. Szerencsére Gora Róbert, aki a szalkai farmunkat vezeti, ahol a tökmagolaj gyártáshoz szükséges tököt termesztjük, valamint a ridegtartású mangalicákat, galloway marhákat, bivalyokat és pulykákat tenyésztjük ugyanolyan lelkes, elhivatott, mint én magam. Tavasszal szeretnénk a kis tavaknál kacsákat is nevelni. Ezzel ugyanúgy, mint a gyümölcsösünkkel, ahová kizárólag régi magyar kultúrnövényeket ültettünk, mint például a bőralma, az egyik célunk a régi tradicionális gasztronómia újraélesztése, a másik pedig a munkahelyteremtés. Mert a fiatalok, a gyerekeink, csak akkor maradnak itt, a szülőföldön, ha látják, hogy vannak lehetőségek, van fejlődés, lehet érvényesülni és becsületes munkából meg lehet élni tisztességesen.

Attól tart, hogy esetleg idővel nem lesz kinek átadni a stafétát?

Ettől nem félek. A gyerekeim még kicsik voltak, amikor belekezdtem a borászkodásba. Ők ebben nőttek fel. Jönnek velünk, amiben tudnak segítenek. Most például a címkézésbe. Évente negyvenezer palack bort forgalmazunk. Ezeket mind együtt címkézzük fel. Közben jókat beszélgetünk. Ilyenkor valahogy könnyebben kerülünk közel egymáshoz, jobban megtaláljuk az utat egymás lelkéhez. Ezért tudom, ha el is mennek külföldre tanulni, visszajönnek, és a kint megszerzett tudást majd itthon kamatoztatják. Mert ez az ő szülőföldjük, ide köti őket az identitásuk, és ami mindennél fontosabb a családjuk. Család nélkül az ember könnyen elveszíti a hitét, energiáját, céljait. Élhet valaki palotában, kastélyban, ha a születésnapján egyedül ül az asztal mellett, nincs körülötte család a szeretet megtartó erejével, akkor minden csak látszat, valójában semmije sincs.

Amikor hét évvel ezelőtt elhatározta, hogy a borászatnak szenteli az életét, és háromgyerekes családapaként belevágott egy bizonytalan vállalkozásba, nem volt Önben félelem?

Dehogynem. Szerencsére a feleségem, Zsuzsanna akkor is, mint mindig a támaszom volt. Hitt bennem, bíztatott, és ez erőt adott. Ha nekem csatákat kellene vívnom nap mint nap, és magyarázni miért kell hordót venni, a birtokba invesztálni, akkor az energiáimat arra fordítanám, hogy őt győzködjem, és valószínűleg nem itt tartanék, ahol most. És amióta a gyerekek már nagyobbak rengeteget segít a háttérmunkában, és becsülettel jön velem a borkóstolókra, ami nagyon fontos, mert ő elfogulatlanul tud véleményt mondani.

Ennyire ad a véleményére?

Abszolút. A nagy vágyam, hogy a tizenkét fajta borunkból sikerüljön úgy összekóstolni 2-3 fajta cuvéét, úgy hogy azok arányaikban szebbek, harmonikusabbak legyenek az eredetinél. Én ezt megálmodom, a fejemben megszületik, együtt pedig megtaláljuk az arányokat hozzá. Az egyiknek a Szenvedély nevet adtam, mert ebben a borban benne van minden, ami az életet szebbé teszi. De ahhoz, hogy ez a bor megszülessen, két emberre volt szükség.

Olyan teljességben él, hogy alig merem megkérdezni, merre tovább.

Céljai, tervei mindig kell, hogy legyenek az embernek, mert abban a percben amint elhiszi, hogy már nem lehet jobban csinálni, nem lehet még többet kihozni abból, amin éppen dolgozik, nem csak megtorpan, de idővel szép lassan vissza is csúszik. Nem mondom, hogy mindig könnyű, mert meg kell küzdeni az emberek pesszimizmusával, lehúzó erejével, de hiszem, elég türelemmel, erős hittel, szeretettel meg lehet őket győzni, hogy együtt, összefogva jobb lesz. A legjobban ennek az erejét a jótékonysági- rendezvényeken, a borárveréseken látom. És hogy merre tovább? Ez nem lehet kérdés, hiszen csak egy út van, a szereteté.

Köszönöm a beszélgetést. 

(komarom.online, forrás: hvg.hu, boraszokborasza.hu)

Hozzászólások

hozzászólás