Bandor Éva: Most éppen a film felé tolódtak a hangsúlyok
2018/12/8
az interjút készítette Janković Nóra 
Amikor jó másfél évtizede, először megláttam a komáromi Klapka téren a párjával, hirtelen úgy éreztem, mintha egy francia film forgatásán lennék, ahol ő a főszereplő, úgy áradt belőle a művészi kisugárzás, a sikkes nőiesség, a bohókás karcosság, míg ugyanolyan sűrűvé, vibrálóvá nem vált körülötte a levegő, mint amikor mozdulatlan, néma jelenlétével a Komáromi Jókai Színház nemzetközileg elismert színművésznője, a Jászai Mari-díjas Bandor Éva betölti a színpadot.
Amikor nyárvégén összefutottunk, azt mesélted, hogy amióta kertetek van, mennyi mindent, még igazi olasz pesztót is főzöl be télire, de azt egy szóval sem említetted, hogy szinte egyik forgatásról fogsz utazni a másikra. Az utóbbi évek hangos nemzetközi filmsikereinek most kezd meglenni a szakmai hozadéka?
Most tényleg besűrűsödött körülöttem a levegő. Amikor hazajöttem Cannesból, azt gondoltam, hogy mostantól majd bombáznak a felkérésekkel, egymás után jönnek a nagy lehetőségek, de a telefonom csak nem csörgött. Így, csöndben telt el egy év. Majd egyszer csak jött az első szerep, az Órásmester tanítványa /Hodináruv učen/ c. cseh-szlovák koprodukcióban készülő mesefilmben, s innentől kezdve egymást követték a felkérések. Közben pedig Faumbauer Péterrel, aki hangmérnökként segítette a munkámat, a napokban vettük fel Daniela Kapitánová: Könyv a temetőről c. regényének hangoskönyv változatát. Komoly kihívás volt. Kezdetben nehezen találtam meg Samkot, nem egyszerű egy kissé retardált 44 éves embergyereket megszemélyesíteni, megtalálni a hangját, csak remélni tudom, hogy sikerült….Nagyszerű a regény és nagyszerű a fordítás is, ami 2016-ban jelent meg Mészáros Tünde fordításában.
Jó szerepek találtak Rád?
Igen. Nagyon örülök például, hogy egy kortárs cseh rendező, Zdeněk Jiráský felkért, hogy játszak el egy áruló feleséget a Krištof című, szintén cseh-szlovák koprodukcióban készülő filmben. Nem nagy szerep, de ahogy elolvastam a forgatókönyvet azonnal igent mondtam. Áruló, besúgó asszonyt még nem alakítottam, és a negatív karakterek mindig több lehetőséget adnak a játékra. Az év utolsó hónapjaiban pedig Budapesten forog egy nagyjátékfilm, Horváth Lili rendezésében, akinek az első filmje, a Szerdai gyerekek, számos nemzetközi filmdíjat nyert. Készülőben van még két film, de egyelőre erről nem nyilatkozhatok.
Eddig tizenkét filmben játszottál, csak a komáromi színházban több mint félszáz darabban léptél színpadra, mindig más és más szereplő bőrébe bújva. Nehéz feladat úgy felépíteni egy megkeseredett „vénlány”, egy gátlástalan áruló vagy éppen egy érzéketlen királynő karakterét, hogy ahhoz nem párosulnak saját belső emlékek, élmények, tapasztalások?
Talán, ha nem kérdőjelezném meg folyton önmagam, ha nem lennék önmagammal szemben maximalista, akkor könnyebb lenne. A karakterek megformálásában nekem rengeteget segítenek az olvasmányélményeim egy film vagy egy kiállítás élménye. Saját, utcán szerzett tapasztalataim is. Vizuális alkat vagyok, a szavakkal, a mondatokkal egyidőben forog bennem egy belső film, amit adott esetben csak elő kell hívnom. Amikor például elolvastam a Krištof című film forgatókönyvét azonnal a Faludy György: Pokolbéli víg napjaim c. művében olvasottak jutottak az eszembe, amiből azonnal tudtam meríteni. Néha egy-egy filmemlék inspirál, néha eszembe jut egy furcsa figura, egy jelenség, akit valahol a világban láttam és volt benne valami érdekes, különleges, és ezek a bennem lévő lenyomatok, képek adják az első elképzelést, amire aztán a próbafolyamat során a rendező segítségével apránként felépítem Mása, Ranyevszkaja vagy éppen Jepancsina alakját.
Udvaros Dorottya egy interjúban azt mondta, hogy „A színházban a próbafolyamat nem kedélyes csacsogás, hanem kemény, kegyetlen, szenvedélyes harcok sorozata. Sokféle akarat csap össze, sokféle igazság.” – Az a típus vagy, aki maradéktalanul elfogadja a rendező instrukcióit, vagy azok közé tartozol, akik megpróbálják átvinni a saját akaratukat?
Ezt én is olvastam, és már akkor arra gondoltam, hogy ennél jobban megfogalmazni nem is lehetne. Az elmúlt húsz évben, amióta a pályán vagyok, megtanultam ebben a rendszerben működni. Eleinte, főleg a kassai színházban töltött évek alatt, az utolsó két évben rengeteget lázadtam, mert úgy éreztem, nem tudok igazán kibontakozni. Ezért örömmel mondtam igent, amikor Kiss Péntek József, aki akkoriban a Komáromi Jókai Színház igazgatója volt, szerződést kínált. Azóta rengeteg rendezővel dolgoztam együtt, és ha azt látom, hogy konkrét elképzelésük van a darabról, a szerepemről, megadják a kulcsmondatot, akkor, ha a lehetőségeimből és a képességeimből kitelik, a legfurcsább instrukciót is igyekszem megcsinálni. A hathetes próbafolyamat során, míg kontroll alatt vagyok, megpróbálok mindent kizsigerelni önmagamból, a szerepből, a körülményekből, hiszen a rendező a bemutató után elmegy. Mi meg lejátsszuk párszor a darabot, és aztán eltemetjük. Ez a legszomorúbb része a munkánknak.
Az elmúlt évadban Katona József Bánk Bán c. drámájában Gertrudis királynőként láthatott a közönség, valamint Dosztojevszkij: Félkegyelmű c. művében alakítottad a belső harmónia hiányával küszködő, kissé elvarázsolt Lizaveta Prokofjevnát. Az elmúlt évek tapasztalataiból okulva nem akartad túlvállalni magad, nehéz lett volna más munkáiddal összeegyeztetni, vagy ez a „színház” döntése volt?
Nem rajtam múlott. Erre az évadra pedig nincs is konkrét szerepajánlatuk a számomra. Még mindig. Pedig már október közepe van. Pontosabban egy volt…. Természetesen a műsoron lévő darabokban továbbra is játszom. Közben pedig, a budapesti Vígszínházban, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében elkezdtük próbálni Molnár Ferenc: Liliom c. remekművét, melyben Hollundernét alakítom. Eszenyi Enikő megkeresett és meghívott a Vígszínházba. Némi egyeztetéssel sikerult megszervezni,hogy most ott dolgozhassak.
Számomra elég furcsa és érthetetlen, hogy az utóbbi időben többnyire anyaszerepeket osztanak rád, sőt a Rómeó és Júliában a Dajkát alakítottad, miközben hollywoodi kortársaid még a romantikus filmek főszerepében villognak. Hogy érint téged ez a korai „szerepcsere”?
Korainak érzem. Nem akarom én letagadni a koromat, vállalom, hogy negyvenhét éves vagyok, de amikor valakire gyakran „nagymama” korú szerepeket osztanak, azért elő jön az emberben némi nyugtalanság, megkérdőjelezés önmagával szemben. Néha, reggel, ha belenézek a tükörbe, eltöprengek vajon mások milyennek látnak? Aztán tovább lépek. Azt gondolom, hogy az embernek el kell fogadnia saját magát, az arcát, ami visszaköszön a tükörből. Ez vagyok én. És az apró szarkalábak is hozzám tartoznak. Amikor Cannesban voltam, rengeteg ismert, a botoxtól régi önmagára alig hasonlító sztárral találkoztam, miközben Isabelle Huppert, Emma Thompson, Andie MacDovell szinte ragyogott. Sokkal emberibbek, nőiesebbek voltak azáltal, hogy méltósággal, elfogadással viszonyulnak önmagukhoz és a korukhoz. Egyébként az általad említett Dada szerepével kapcsolatban az a téves sztereotípia él a köztudatban, hogy azt idősebb színésznőnek kell játszania, miközben Shakespeare korában, amikor a dajkák nagyjából az anyákkal voltak egyidősek, ők harmincas nők voltak. Nincs semmi gond azzal a szereppel. Jó. Szeretem. Bár én igyekszem minden feladatban megtalálni a kihívást, a színészi játék sokszínűségének izgalmát. A Sári bíróban például, amikor Veronit, az öregasszonyt játszottam, mondtam is a sminkesnek, hogy minél ráncosabbra, minél „vénebbre” maszkírozzon el. Ilyenkor azért nem árt, ha az ember felülnézetből és humorral kezeli ezeket a kihívásokat.
Nem lehetett könnyű munkája, hiszen talán soha nem volt ilyen erős, nőies a kisugárzásod, mint az utóbbi években, amiről a különböző lapokban rólad megjelenő „ no smink, no fotoshopp” képek is árulkodnak. Mindig ennyire önazonos voltál?
A minap mérgelődtem, hogy egy újságban fotoshoppot használtak-sajnos nem kérdeztem utána melyik fotót teszik a cikkhez. Ez hiba volt. Egyébként meg karcos, öntörvényű voltam. Mostanra talán kicsit megszelídültem. Talán. Kicsit. Érdekes, hogy a filmekben, ahol a közeli felvételek sokkal többet mutatnak meg az emberből, nem próbálnak meg másnak mutatni, mint ami vagyok. Talán azért, mert még nem találkoztam a filmes munkáim során annyira eltérő karakterű szerepekkel. Sokban különbözik a film a színháztól……egyre inkább azt gondolom….A legutóbbi forgatáson gyönyörű korabeli kosztümöket varrtak rám, nagyon jó volt létezni ebben a jelmezben. Tartást adott.
Veled nem lehetett nehéz dolguk a jelmeztervezőknek, hiszen bármi is van rajtad, azt viselni tudod. Karlové Varytól Cannesig több filmfesztivál vendége voltál már. Ezekre a rangos seregszemlékre egyedül szoktad kiválasztani a ruháidat vagy stylistra bízod a feladatot?
Amikor a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválra csomagoltam, ahol a Gyerekek c. szlovák film három díjat nyert el, nem gondoltam, hogy egy viszonylag rövid múltra visszatekintő esemény ennyire nagyszabású lesz, így nem vittem magammal nagyestélyit, csak koktélruhát. Kicsit feszengtem is, amikor a színpadra szólítottak, hogy átvegyem a legjobb női főszereplőnek járó díjat. Persze nem a ruha miatt feszengtem, az csak később jutott eszembe…. A Cannes-i Filmfesztivál, ahol Kristóf György Out (Kihülés) c. filmjének díszbemutatóján vehettünk részt Bárdos Judittal, a film másik női szereplőjével, az már egy egészen más történet. Erre a különleges alkalomra Boris Hanečka tervezte a ruháinkat. Érdekes, hogy amikor elmentem hozzá, pont egy fekete-piros szett volt rajtam, miközben ő, a fényképeim alapján, pont egy fekete-piros ruhatervvel várt. Annyira szép és különleges volt az a csipkeruha, hogy nem is válogattam tovább. Tökéletes volt. Ahogy a hozzá megtervezett fülbevaló, cipő és egyéb kiegészítők is, amiket külön legyártatott. A legapróbb részletre is odafigyelt. Elárulhatom, hogy a cipő is gyönyörű volt de rendkívül kényelmetlen,még a tűsarkúnál is tűsarkúbb.
És nem feszengtél. A felvételeken ugyanaz a szabadságérzet lengte be körülötted levegőt, mint a hétköznapokon, Komárom utcáin. A pályádon elért szakmai sikereknek köszönhető a felszabadultságod?
Dehogy! Természetesen örülök nekik, de egy színész nem élhet a tegnapokból. Tovább kell lépni, tovább kell fejlődni. Ehhez pedig néha ki kell lépni a megszokottból és új impulzusokat kell keresni. Igy jött az az ötlet is, hogy Olasz István kollégámmal készítünk a klasszikus és kortárs magyar költők szerelmes verseiből egy előadó estet SZER+ELEM+EZ? címmel, ami még mindig „fut “. Ahhoz azonban, hogy az ember bátran merjen belevágni dolgokba, egy olyan társ kell, aki egyszerre tudja megadni neki a biztonságot és a szabadságot. Ilyen szempontból nagyon szerencsés ember vagyok, mert én a párom, Szabó Gábor mellett szabadnak érzem magam. Sokszor, ha hosszabb forgatások során lelkiismeretfurdalásom is van, hiszen én nem csak színésznő vagyok, de anya is, mégis nyugodtan tudok dolgozni, mert tudom, ő biztosítja a hátországot. Miközben neki sem könnyű, hiszen tanárként gyakran rettenetesen kizsigerelten, fáradtan ér haza. Eredetileg etika-filozófia szakot végzett, de tanít pszichológiát és rajzot is. Szívvel-lélekkel. Elhivatottan. Mellette pedig hobbiból vezeti a komáromi Vasmacska Filmklubot is. Sokat jelent nekem, hogy a szerepeimtől kezdve az olvasmányaimon át mindent megtudok vele érdemben beszélni.
Ha a lányotok egy nap azt mondaná, hogy színésznő szeretne lenni, akkor támogatnád az elhatározásában, vagy megpróbálnád róla lebeszélni?
Támogatnánk. Gábor is rajongott mindig a színházért. Tulajdonképpen mi a Kassai Thália Színházban is ismerkedtünk meg. Egyelőre azonban Fanni még csak tizenegy éves, és annak ellenére, hogy rajzol, zongorázik, színjátszó körbe jár, most éppen régész szeretne lenni. Falja a könyveket és keresi önmagát, mint minden kiskamasz ebben a korban. Mi pedig hagyjuk. Nem próbáljuk terelgetni. Bár, ha visszagondolok, az ő korában még én sem gondoltam, hogy színésznő leszek. Sok minden érdekelt. Szerepelni azonban mindig szerettem. Ha valakinek valahol fel kellett lépni az osztályból akkor az mindig én voltam. Kár, hogy nincs róla felvétel, megnézném, hogy tizenvalahány évesen miképpen adtam elő a Walesi bárdokat…. Még orosz nyelvű szavaló versenyen is voltam. Aztán a gimnáziumban már egyre élesebben rajzolódott ki előttem, hogy merre tovább. És attól kezdve semmi, még a kezdeti kudarcok sem tudtak eltántorítani. Szerencsés vagyok, hogy abban tudok kiteljesedni, amit szeretek.
(komaromonline.sk, Janković Nóra)
