komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Ballagás a Selye János Gimnáziumban

2016.május 20-a, gyönyörű, napsütéses délelőtt. A Komáromi Selye János Gimnázium udvarán már felsorakozott a 123 végzős ballagó diák és az osztályfőnökök.

Szeretettel és tisztelettel köszöntöttük vendégeinket: Rudolf Péter Kossuth-díjas színművészt, rendezőt Budapestről, Dr. Knirs Imre urat, Komárom alpolgármesterét, Ipóth Szilárd doktor urat, aki iskolánk nyugalmazott igazgatójának, a Király Püspök Alapítvány elnökének, az Ipóth-díj létrehozójának fiaként képviselte édesapját, Dr. Ipóth Barnabást.

Szabó Árpád mérnök urat, a Király Püspök Alapítvány kuratóriumának tagját, Olláry Viktor mérnök urat, a Nemzetközi Rotary Klubok Szövetségének a nemzetközi kapcsolatokért felelős magyarországi alelnökét, Langsádl István mérnök urat, a Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjai és Tanárai Baráti Körének elnökét.

IMG_9289

Fájó szívvel hallgattuk három végzős diákunk utolsó szereplését. Fábik Flóra, Seszták Katica és Kálosi Zsófia négy éven keresztül állandó szereplői voltak a gimnázium és Komárom ünnepi műsorainak; énekkel és szavalattal vettek búcsút iskolájuktól, tanáraiktól.

A hagyományokhoz híven a fiatalabb diáktársak is elbúcsúztak ballagóinktól: a jövendő negyedikesek nevében Dóczé Sándor Efraim III. D-s diák mondta el gondolatait.

Az utolsó szó jogán a végzősök is lehetőséget kaptak egy rövid búcsúbeszédre, melyet Dóczé Bálint Jonatán tolmácsolt.

IMG_9320

Ezt követte a Selye János Gimnázium igazgatójának, Andruskó Imrének búcsúbeszéde, melyben többek között megköszönte a marcelházi Édes családnak, hogy mind a hét gyermeküket a Selye János Gimnáziumba járatták.

Szép hagyománya iskolánknak, hogy külön kiemeli, tárgyi-anyagi jutalmakkal díjazza azon diákjait, akik a kitűnők között is a legkitűnőbbek.

Elsőként az igazgatói dicséretben részesülő diákok állhattak az osztálytársak, tanáraik és a szülők elé. Az osztályfőnökök javaslata és az igazgató úr jóváhagyása alapján igazgatói dicséretben részesülnek azon diákok, akik kitűnő tanulmányi előmenetelük mellett országos, ill. nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket értek el, és példásan képviselték iskolánkat a különböző tantárgyi versenyeken.

Igazgató dicséretben részesült diákok:

4A: Jakab Éva Barbara, Kiss Gábor Ádám, Bukovszky Gergely, Kálosi Zsófia

Kulcsár Szabó Péter, Varga Tamás, Gelle Donát

4B: Díte Adél, Melecsky Kristóf, Pásztó Eszter, Tarics Nelli

4C: Simon Viktória

4D: Ölveczky Judit, Édes Bence, Gergely Lajos, Habán András, Csóka Nikolett.

Az iskolánk mellett működő Király Püspök Alapítvány célja anyagilag támogatni a tehetséges diákokat. Az Alapítvány által létrehozott – a végzős diákoknak kiosztandó – ösztöndíjak a továbbtanulást hivatottak segíteni. Az idei tanévben ösztöndíjban részesültek:

a IV. A osztályból Kotiers Mihály, a 4. B-ből Díte Adél, a 4. C osztályból Simon Viktória,

a 4. D-ből Sahaj Mercedes.

Az iskolánk mellett működő Klapka György Sportklub – mint minden évben – idén is megjutalmazta legjobb negyedikes sportolóinkat. Klapka György-díjban részesültek Polák Éva (IV.C) és Leszkó Bence (IV.C).

Ezt követően az Ipóth-díjak átadására kerül sor, melyet iskolánk nyugalmazott igazgatója, dr. Ipóth Barnabás hozott létre azzal a céllal, hogy ily módon is támogassa a kimagasló eredményeket elérő tehetségeket, és további kitartó munkára ösztönözze a diákokat.

Ipóth-díjat kaptak Bukovszky Gergely és Kálosi Zsófia IV. A osztályos tanulók.

Idén Rotary-díjjal jutalmazhattunk egy, a kultúra, az anyanyelv ápolása terén kimagasló eredményeket elért diákot. A díjat Dóczé Bálint Jonatán kapta.

A 2015/16-os tanévben 9. alkalommal jutalmaztuk amatőr diákszínjátszóink egyikét a Kaszás Attila-díjjal. A kuratórium minden évben a Gimisz színjátszó csoport szalagavatói darabjában nyújtott kimagasló színészi teljesítmény alapján ítéli oda ezt a díjat. A Kaszás Attila-díjat alapításától kezdve Rudolf Péter színművész adja át. Nagy örömünkre ez idén is így történt. Rudolf Pétert pár biztató szót szólt az érettségi előtt álló ifjakhoz és tanáraikhoz, majd átadta a Kaszás Attila-díjat az idei jutalmazottnak: Melecsky Kristófnak, akinek érdemeit Csengel Mónika, a Gimisz színpad rendezője méltatta.

IMG_9363
Rudolf Péter és Melecsky Kristóf

Lassan elfogytak a díjak, a dicséretek, és lassan elfogytak a szavak is. Eljött a percekből is az utolsó … A negyedikesek együtt, osztálytársként, az osztályfőnök mindig éber tekintetével kísérve utoljára sétáltak végig Komárom patinás Belvárosán, tisztelegtek a híres komáromi várvédő Klapka tábornok, városunk nagy szülöttje, Jókai Mór és Szent István királyunk szobra előtt.

Vörösmarty Mihály nemzeti imánkban, a Szózatban immáron 180 éve üzeni nekünk, magyaroknak, hogy: „Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar… A nagy világon e kívűl nincsen számodra hely… megfogyva bár, de törve nem… Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért… Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.” A mi üzenetünk az elballagó 123 végzősünknek pedig ez volt: „Vigyétek magatokkal a Felvidék legnagyobb magyar gimnáziumának szellemiségét, a kapott tudást; mindazt, amire okítottak, neveltek titeket tanáraitok, szüleitek: a helytállást, az egyenes gerincet, a kitartást, a küzdést, az emberséget! Járjatok nyitott szemmel, józan ítélőképességgel a világban, ragaszkodjatok Európa keresztény értékeihez, nemzeti gyökereinkhez! Talán még soha nem voltak aktuálisabbak Reményik Sándor szavai: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Ne feledjétek: rátok támaszkodik a múlt – ti óvjátok-ápoljátok történelmünket, ti lesztek támaszai szüleiteknek; a ti kezetekben van a jelen, ti építitek-alakítjátok korunk világát; de tőletek függ a jövő is, ti nevelitek majd a következő generációt, örökítitek az anyanyelv, a nemzet, a haza óvó szeretetét. S mindezt nem csak magatokért teszitek: a családért, a nemzetért, az hazáért, az egész emberiségért.”

Spátay Adriana, a Selye János Gimnázium tanára

 [envira-gallery id=”2493″]