komaromonline.sk
SPORT
Az ezüstfiúkat fogadta a város vezetése
  •   

Csütörtök délután a portugáliai világbajnokságon járt komáromi kajakosokat fogadta a város vezetése. Az élménybeszámolón túl megkapták a szép eredményekért járó jutalmat.

A Kajak-Kenu Klubban találkozott Stubendek László polgármester és Keszegh Béla alpolgármester a hétvégi világbajnokságról hazaérkező kajakosokkal, edzőjükkel és a klub vezetésével.

Botek Ádám K2 500-as versenyben Gelle Péterrel a hatodik helyen ért célba. A Samuel Baláž, Vlček Erik, Tarr György és Gábor Jakubík összeállítású négyesfogat ezres távon ezüstérmet nyert. Tarr és Vlček párosban az ötszázas távon is indult, ahol az ötödik helyen értek célba. A sportolók felkészítője Likér Péter edző volt.

A találkozón a komáromi sportolók megkapták az ezüstéremmel járó jutalmat. Stubendek László polgármester hangsúlyozta, hogy a kajakosaink a legismertebb sportolóink közé tartoznak, akik viszik a város jó hírnevét.

 

 

Keszegh Béla alpolgármester kitért arra, hogy a mostani világbajnokság egy sikeres szezon zárása is volt egyben, hiszen a sportolók jól szerepeltek idén több versenyen is. Hangsúlyozta az egyesület szerepét is, amely megfelelő körülményeket teremt a sikeres felkészüléshez. A Vág-parti klub idén szervezte meg a 60. Komáromi Nagydíjat is, amelyre számos ismert sportoló érkezett hazai de messzi tájakról is. A kajakosok megmutatták érmeiket, s egy ajándékkal is készültek; a várost egy dedikált evezőlapáttal ajándékozták meg.

 

(kvh, komaromonline.sk)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook