komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

A közlekedési miniszter és delegációja Komáromba látogatott

Az egész magyarlakta déli régió számára kiemelkedően fontos látogatást tett július 3-án Komáromban Andrej Doležal közlekedési miniszter, akit Jaroslav Kmeť államtitkár, továbbá a Nemzeti Autópályakezelő (NDS) vezetősége és több más közlekedési szakember is elkísért.

Mint az ismeretes, Igor Matovič kormányfő már a választási kampány során is ígéretet tett a déli, leginkább magyarok által lakott régiók felzárkóztatására.

 

 

A magyarság számára komoly jelentőséggel bír, hogy több olyan intézkedést is beemeltek a jelenlegi kormányprogramba, ami azt bizonyítja, hogy a déli régiók gazdasági leszakadását és infrastrukturális elmaradottságát komolyan orvosolni szeretnék.

 

 

A közlekedési miniszter komáromi látogatását a Városházán kezdte. A zárt ajtók mögött zajló tárgyaláson jelen volt városunk polgármestere Keszegh Béla, a Nyitra Megyei Önkormányzat elnőke Milan Belica, a megyei alelnök, Csenger Tibor. A meghívottak közt szerepelt továbbá még négy polgármester – Klein Otokár Érsekújvárból, Peter Závodský Ógyalláról, Molnár Zoltán Naszvadról. Gúta városát az alpolgármester, Koczkás Beáta képviselte.

 

 

„Terveink szerint több közlekedésügyi probléma került volna terítékre, de végül a közúti infrastruktúra fejlesztése körüli kérdések megtárgyalása tette ki a tárgyalásra szánt időnk nagy részét. Rendkívül nagy jelentőségű, hogy megválasztása után három hónappal Doležal miniszter úr egyenrangú partnerként ült le tárgyalni a régió képviselőivel.” – nyilatkozta Komárom polgármestere, Keszegh Béla a tárgyaláson elhangzottak kapcsán.

 

 

A régió községeinek polgármestereivel, a komáromi városi képviselő-testület tagjaival és a sajtó munkatársaival a komáromi erőd Szent Borbála lőporraktárában találkozott a közlekedési miniszter.

Felvetődött a balesetveszélyes izsai kereszteződés kérdése, a Duna menti kerékpárút befejezetlensége. A régiót érintő kérdésekkel kapcsolatban Jaroslav Kmeť államtitkár hangsúlyozta, hogy a jövőben a megyék és járások vezetőségének igényeit meghallgatva szeretnének a fejlesztésekről döntéseket hozni.

 

 

A miniszter a jelenlévőkkel megosztotta, hogy a tárcánál az elkerülő útra vonatkozó terveken kívül nincs egy előkészített projekt. Ennek kivitelezése legkorábban 2024 vagy 2025 környékén indulhat a jelenlegi tervek szerint. Miloš Vicena, a Nemzeti Autópálya Vállalat (NDS) befektetési igazgatója hozzáfűzte, hogy az elkerülőút kivitelezését megelőzően már 2023-ban kezdenék el a szakasz alatti földterületek kisajátítását. Az elkerülő a Monostori-híd lábánál lévő körforgalomnál indul majd, keresztül a Holt-Vágon és Gyulamajornál kötödik rá a főútra. A közlekedési tárca vezetője továbbá elmondta, hogy jelenleg a már meglévő elsőrendű utak korszerűsítése és felújítása a prioritás, de amennyiben sikerül az Európai Bizottságot, meggyőzniük, hogy a „zöld reformokra “szánt uniós támogatásból 1 és 3 milliárd eurót az unión belül igencsak elavultnak számító közlekedési infrastruktúra fejlesztésébe invesztálhassanak, akkor egyéb útfejlesztési projekteket is elindíthatnak.

 

 

A komáromi kikötő felújításának időszerűsége is szóba került a találkozón. Andrej Doležal ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a szakemberek még az idei év folyamán megkezdik a hajókikötő fejlesztési tervének kidolgozását.

Ezt követően megtekintette az augusztusi átadás előtt álló Monostori-híd. Látogatásának utolsó pontja a Vág-híd szemrevételezése volt. A híd állapotromlása éveken át tartott, mire a hidak és az elsőosztályú utak állapotáért felelős állami Szlovák Közútkezelő vállalat, – melynek vezérigazgatói posztjáról Andrej Doležal még áprilisban leváltotta Roman Žemberát – elkezdte annak aládúcolását. A munkálatokat július 1 – én fejezték be.

 

 

A tárca vezetősége tudatta a komáromiakkal, hogy a minisztérium a Vág-híd teljeskörű felújításának megkezdését 2021-re tervezi.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere a miniszteri tárgyalásokkal kapcsolatban azt nyilatkozta portálunknak, hogy a járás településeinek vezetőivel együtt, a régió szempontjából komoly előre lepésnek tartják, hogy a miniszter személyesen látogatott el városunkba, s az előző vezetéssel ellentétben nyitott az együttműködésre és fontosnak tartja a déli országrész felzárkóztatását.

(komaromonline.sk, VK, fotók kvh)

Hozzászólások

hozzászólás