Böröczky József: Negyven év után találkoznak az egykori bajnokok

„Újra együtt a nagy csapat”

Negyven év után találkoznak az egykori bajnokok!

Egyik előző írásunkban beszámoltunk arról, hogy a komáromi KFC, akkor Spartak ZŤS Komárno, felnőtt csapata az 1976/77-es idényben megnyerte a Diviziót és feljutott az I. Szlovák Nemzeti Ligába. Az akkor 77 éves klub legnagyobb sikerét érte el, és a régióban kitört a fociláz.

Nos, a találkozóra:

2017. június 24-én, szombaton kerül sor

a következő programmal:

-16 órától a Komáromi Városi Stadionban néhány perces kispályás focimeccset játszanak az egykori játékostársak, majd találkoznak a média munkatársaival, szurkolókkal, valamint közös fotók készítése,
-18 órától pedig közös vacsorán emlékeznek vissza a régmúlt időkre.

Mindezt megelőzően, a nap folyamán a szervezők küldöttsége elhelyezi a megemlékezés és tisztelet koszorúját az egykori kiváló edző, Kádár István, a „Mágus” sírján!

A bajnoki címet kiharcoló játékosok döntő többsége visszaigazolta részvételét, három esetben a szervezők még várják a visszaigazolást. Kik ők?

Bilko Vilmos, Broczky László (az akkori csapatkapitány), Csöbönyei Ferenc, Dombi János, Ing. Gálik Dušan, Genda Vladimír, Hornyák Zoltán, Kajan Jozef, Szabo Jozef, Nosko Vojtech, Szeiff László, Ing. Šebo Pavol, Angyal Imre, Nagy Jenő, Kecskés Zoltán, Molnár Ferenc, Majoros György, Rusko Jozef, és Viola Zoltán „Papa” a csapat egykori gyúrója.

A találkozóra továbbá meghívást kapott néhány olyan játékos, aki a bajnoki címet megelőző évben – években nagy mértékben hozzájárult a későbbi sikerhez. Ők: Hajóssy Zoltán, Opauszky Juraj, Prodovsky Lajos, Pintér György, Takács Tibor, Kóňa Bohumír és Chudý Štefan.

Természetesen a szervezők több neves vendéget is várnak, köztük Stubendek László polgármestert, Knirs Imre alpolgármestert, Baráth Györgyöt, a KFC elnökét, Soós Tibort, a komáromi sport élő legendáját, Glíč Konštantínt, a sportbiztottság elnökét, valamint MUDr. Ginzery Gábort, a csapat egykori orvosát.

Mi sem természetesebb, a fiúk igazából ekkor lennének boldogok, ha a stadionom minél többen megjelennének azok közül a szurkolók közül, akik egykoron buzdították őket a nagy csatákban.

Visszatekintő

A fiatalabb korosztályok számára talán érdekes lehet egy kis kitérő, milyen is volt a kor sportjának megszervezése és támogatása. A Spartak Testnevelési Egyesület, Csehszlovákia nagyobb egyesületei közé tartozott a maga 14 szakosztályával. Közte a labdarúgó szakosztállyal, amely bizonyos értelemben egyfajta autonómiát élvezett az egyesületen belül. Többek közt azért is, mert szurkolói szempontból az egyesület legkedveltebb szakosztálya volt. Már akkor is közel 200 tagja, pontosabban regisztrált játékosa volt, a kezdőktől, az ifistákon át egészen a felnőttekig. Az egyesület költségvetése főleg központi támogatásból volt fedezve (Csehszlovák Testnevelési Szövetség), de olyan óriásvállalat, mint a Szlovák Hajógyár R.t. is nagy részt vállalt a sport támogatásában. Talán nem túlzás azt állítani, hogy hajógyár nélkül igencsak szegényes lett volna a sport Komáromban. Aztán a városi költségvetés is gondolt a temérdek gyerkőcre, egy szó mint száz, aránylag gördülékenyen zajlott a sportélet. Gombamód nőttek a sportlétesítmények, mint a sportcsarnok, fedett uszoda, kajakos központ, röplabda csarnok, birkózó csarnok, asztalitenisz csarnok, az 1560 néző számára készült korszerű lelátó és temérdek más beruházás. Közvetlenül a rendszerváltás előtt még sikerült befejezni a két edzőpályát és azok megvilágítását. Az már ugye egy egészen más történet, hogy ezeknek a létesítményeknek a zöme vagy nagyon leromlott állapotban várja a megsemmisülést, vagy magánkézbe került és egészen más a kihasználtsága.

Amatőrök, avagy profik voltak a kor labdarúgói?

Természetesen, papíron amatőrök, de valójában olyan „félprofik” ha lehet ezt a nem éppen szakkifejezést használni. Valamennyiüknek természetesen volt munkahelye, döntő többségük a hajógyár alkalmazottja volt. Szét voltak osztva az egyes részlegekre, ahol csak néha jelentek meg „baráti látogatásra”, vagy a fizetésért. Munkatársaik tudták, hogy a játékosok helyett is nekik kell elvégezniük a munkát, de ebből soha nem voltak konfliktusok, hiszen szinte valamennyien a csapat szurkolói voltak. Ellenben, nagyon magasak voltak az elvárásaik a csapattal szemben, és bizony, egy-egy vereség után kaptak a játékosok hideget-meleget, amit szemlesütve voltak kénytelenek végighallgatni. Ennek többnyire meg is lett az eredménye…
Nos, ilyen körülmények között készültek a Spartak játékosai egy-egy idényre. Ha visszatekintünk a negyven évvel ezelőtti eseményekre, feltétlenül meg kell említeni az azt megelőző időszakot is. Abból könnyen kiolvasható, hogy egy ilyen csapat felépítése hosszú évekig tartott, hiszen nem volt akkora játékos-mozgás, mint manapság. A csapat zömét régióbeli játékosok alkották, legtöbben komáromiak voltak. Többen is együtt kezdtek a diákcsapatban, majd a felnőttben is együtt rúgták a labdát. A lokálpatriotizmus mellett óriási szerepe volt a klubhűségnek, klubszeretetnek. Tudom, ma ez eléggé furcsán hangzik, sőt, ha ilyen irányban teszünk megjegyzést, sokszor még egy mosoly is „elcsattan”….
De nézzük, hogyan viszonyulnak ehhez a kérdéshez az egykori bajnokcsapat játékosai.

Bilko Vilmos (kapus), aki 16 évig volt a Spartak játékosa: „Tudtam róla, hogy az ógyallaiak nagyon szeretnék, ha az ő kapujukat védeném, de eleinte nem találták a módját, hogy megszerezzenek. Aztán Dodo Reimann lett az edzőnk (a Csehszlovák válogatott egykori kapusa), aki nagy barátságot ápolt a sörgyár igazgatójával, Řiman úrral. Egyszer edzés után félrehívott és közölte velem, hogy megyek Ógyallára. Ez 1981-ben történt, akkor már 33 éves voltam. Tudom, nem túl férfias dolog, de félrevonultam és sírva fakadtam. Nem tudtam felfogni, hogy itt kell hagynom ezt a remek kollektívát a szeretett csapatot, klubot. Ógyallán is nagy szeretet vett körül, talán anyagilag is jobban jártam, ma is szeretem őket, de nekem valahogy a Spartak maradt a szívem csücske. Valahogy bele kellene ma is nevelni a fiúkba, hogy az igazi klubhűség és klubszeretet egyrészt sokat tud lendíteni a játékukon, másrészt pedig semmivel nem összehasonlítható érzés tudni, hogy egy ilyen gyönyörű, ősi család tagja lehetek”.

Vojtech Nosko (hátvéd). Vojto, már huzamosabb ideje Kanadában él, és amikor a szervezők megbízásából tudattam vele hogy mi készül, a következő üzenetet kaptam tőle: „Remélem, számoltok velem is, merthogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy máris megyek megrendelni a repülőjegyet. Hiszed vagy nem, én úgy örülök erre a találkozóra, mint egy kisgyerek. Az egész pályafutásomat ott fociztam végig, soha utána nem találkoztam remekebb srácokkal, mint a volt játékostársaim.

Mint érdekességet még megemlíteném, hogy Broczky László és Nagy Jenő 25-25 évet, míg Dombi János 22 évet játszott lila-fehér mezben. Persze, vannak még hozzájuk hasonló hűséges játékosok a keretben, de az ő „lefocizott” éveik majd a találkozón fognak kiderülni.

Arra a kérdésre is kerestük a választ, vajon miért nem közösen ünnepelnek a mai KFC csapatával, hiszen mint az közismert, pontosan 40 év után jutott fel újra a komáromi csapat a II. ligába.

Broczky László (egykori csapatkapitány): „ Mi sem természetesebb, végtelenül boldogok vagyunk, hogy újra II. liga lesz Komáromban. Igaz, amikor mi kiestünk, nem gondoltuk volna, hogy újabb 40 évnek kell eltelnie, hogy odáig eljusson a komáromi csapat, de ilyen a világ rendje, lényeg, hogy összejött. Nem szeretnénk azonban a két eseményt összemosni, hiszen mi más korban, más körülmények között, többségében saját nevelésű játékossal nyertünk bajnokságot, és nem tagadom, a mai csapatból szinte senkit nem is ismerünk, ismerek. Mindazonáltal sok sikert kívánunk az utódoknak, ha lehet, kísérje őket több szerencse a bajnokságban mint minket. HAJRÁ KFC!”

Nos, kedves egykori és mai szurkolók, Önök szerint – szerintetek – érdemes lesz kijönni és megtapsolni ezeket a remek fiúkat? Ez talán nem is lehet kérdés, ugye?

Természetesen a találkozóról részletes beszámolót olvashatnak majd a komaromonline.sk-n

(Böröczky József)