40 évvel ezelőtt focilázban égett Komárom…

VOLT EGYSZER EGY BAJNOKCSAPAT

A történet teljes megértéséhez vissza kell kanyarodnunk az 1971/72-es idényhez. A Spartak Testnevelési Egyesület Labdarúgó Szakosztályának felnőtt csapata ( KFC akkori jogutódja) megnyerte az egyébként nagyon erős I. A. osztályt, amely szlovákiai szinten a negyedik bajnokság volt a sorrendben. Bármennyire is furcsa, az ország egyik legpatinásabb klubja ezen a szinten tudott akkor teljesíteni. Ekkor azonban már érezni lehetett az „új szelek” mozgását.

A szakosztály vezetője nem kisebb egyéniség volt, mint az egykori komáromi Aranycsapat oszlopos tagja, Szórád Rudolf, akit a komáromiak csak „Tocsiként” ismertek. A csapatvezető is „Aranycsapatos” volt, Angyal István – „Piki” személyében. Mindez jó előjelnek mutatkozott ugyan, de ehhez még szükség volt a csapat fő támogatójának a Szlovák Hajógyárnak hathatós segítségére. És ez a segítség meg is érkezett.
Ennek kapcsán újra egy kis kitérőt kell tennem, de a kor hű ábrázolásához ez nélkülözhetetlen. Az idősebbek bizonyára jól emlékeznek Ervín Šebo-ra, a hajógyár akkori igazgatóhelyettesére és testvéröccsére, Eduard Šebo-ra, a Szlovák Gimnázium akkori igazgatójára. Nos, az ő érdemeik a komáromi sport fejlődésében elévülhetetlenek. Ervín, egy megszállott focirajongó volt, Eduard pedig már akkor több éve a Járási Labdarúgó Szövetség elnöke volt és a Járási Testnevelési Szövetség alelnökeként is tevékenykedett. Két fiát is ebben a szellemben nevelte. Edo, aki később neves sebész lett, ugyan inkább a kosárlabda felé kacsingatott, de többször is volt a focicsapat orvosa. Testvéröccse Pavol, a KFC-ben focizott, később az Inter Bratislava híres játékosa lett. És az a bizonyos alma nem esik…. elmélet most is bebizonyosodott. Igen, az a bizonyos Filip Šebo, aki nemrégen még a válogatottban rúgta a labdát, a mi Pavol barátunk fia. Nos, ez a család nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Komáromban megmozdultak a dolgok.
Szóval, az 1971/72-es idényben a csapat feljutott a Kerületi Bajnokságba, ahol a második évben már ezüstérmet szerzett a bajnok Senica mögött. A csapat játékán érezni lehetett, hogy valamire készülnek a klubban. Azóta sem tapasztalható összefogás kezdődött a komáromi foci érdekében, különösen a fent említett Šebo családnak is köszönhetően. Eperjesről visszatért Takács Tibor, akinek nevét Zsolnán és Eperjesen még ma is a legnagyobb tisztelettel emlegetik az idősebb szurkolók és egykori játékostársak. Ez nagy lendületet adott a fiatal játékosoknak, hiszen Tibor országos szinten is az egyik legjobb játékosként volt számon tartva.

Aztán jött az 1974/75-ös idény. Ekkor már Komárom olyan focilázban égett, amilyenre a klub újkori történelmében még nem volt példa, de később ez még fokozódni fog. A lilák mérkőzései nézőcsúcsokat döntöttek, idegenbe volt úgy, hogy több autóbusz is a szurkolók rendelkezésére állt. És lám, a csapat megnyerte a Kerületi Bajnokságot, így az 1975/76-os idényt már a Divízióban kezdte Kádár István „Mágus” csapata. Sejteni lehetett, hogy valami nagyobb léptékű dolog készül, hiszen újabb játékosok érkeztek. Saját nevelésből Nosko, Hornyák, Genda és Dombi, Dunaszerdahelyről Szeiff és Majoros, aki éppen Komáromban töltötte katonai szolgálatát. Közben a város élén is változás történt, Ölveczky Ferenc lett a város első embere, aki a későbbiekben óriási szerepet játszik majd a város sportjának fejlődésében. Az 1976/77-es idényben már ő töltötte be a szakosztály elnökének szerepét. Nagyrészt neki is köszönhető az „évszázad átigazolása” komáromi szempontból. Jó ideig senki nem akarta elhinni, hogy a kassai VSS ikonja, a dióspatonyi származású Angyal Imre éppen Komáromban folytatja pályafutását.

Az őszi idényt hárompontos előnnyel zárta a komáromi gárda, ami nagy reményekre jogosította fel a komáromi szurkolókat.
A bajnokság utolsó előtti fordulójában az ősi rivális, Érsekújvár pályáján kellett bizonyítaniuk a liláknak. Már déltől személyautók egész sora tartott Érsekújvár felé, de a délutáni vonaton is nagy volt a tolongás. Pedig, a klubvezetés kérésére, a szerelvényhez még két vagont is hozzákapcsoltak. A már korábban Érsekújvárba érkező fiatal szurkolók egy csoportja lila-fehér zászlókkal és kereplőkkel felszerelve keltett óriási hangzavart a városban. A hazaiak megértően mosolyogtak, hiszen hallásból tudták, hogy valaha ezek a rangadók hasonló hangulatban zajlottak. A hivatalos nézőszám meghaladta az 1200-at, ebből talán ha 100-an voltak a hazaiak, a többiek lila-fehérben buzdították csapatukat. Végeredmény: 2:0 – ide! Leírhatatlan volt a hangulat, e sorok írója is részese lehetett ennek a csodálatos eseménynek csakúgy, mint több másnak is. Például egy hét múlva…

Elérkezett a nagy nap

Az utolsó fordulóban, a komáromi csapat a sereghajtó pozsonyi Inter tartalékcsapatát fogadta. A bajnoki cím ugyan már a kezükben volt, mégis a fiúk a legnagyobb odaadással küzdöttek, ezzel is megtisztelve szurkolóikat, akik több mint 1500-an jöttek ki ünnepelni a Pintyőke ligeti pályára. Dombi, Szeiff és Nagy Jenő góljaival 3:0 arányban győztek a lilák. Ami aztán a hármas sípszó után következett, olyanra még a legidősebbek sem emlékeztek. A szurkolók elözönlötték a pályát, az ünneplésnek szinte nem is akart vége szakadni. A hajógyári dolgozók egy csoportja fémből dobozt hegesztett, melynek kis nyílásán a szurkolók már a mérkőzés előtt megkezdték a gyűjtést kedvenceik számára. Nem, nem volt rá feltétlenül szükségük, de a szurkolók így akarták kifejezni hálájukat. Persze, azért ne legyünk naivak, a srácok természetesen örültek a „kis mellékesnek”. A mérkőzés végén Broczky László csapatkapitány emelte feje fölé a dobozt, és újabb nagy ünneplés kezdődött. Aztán itt voltak az akkor leghűségesebb szurkolók, a benei srácok. Ők, egy külön fejezetet érdemelnének, talán egyszer majd azt is megírom… Lovaskocsival érkeztek a mérkőzésre, a lovakon lila-fehér takaróval és zászlókkal. Így tettek egy tiszteletkört az atlétikai pályán, mi sem természetesebb, az ünneplő közönség ovációi mellett. A komáromi vendéglők az est folyamán zsúfolásig megteltek, a polgárok ha csak egy napra is, de megfeledkeztek gondjaikról – bajaikról, mindezt ezeknek a csodálatos srácoknak köszönhetően.

Aztán megkezdődött az 1977/78-as idény, ami objektív okok miatt ugyan nem sikeredett túl szépre, de ez már egy másik történet….

Az 1976/77-es idény tabellájának élvonala:

Komárno 26 15 6 5 41:23 36
Sereď 26 11 9 6 43:33 31
3. Petržalka 26 13 4 9 57:34 30

És milyen társaságban találta magát a komáromi csapat?
VSS Košice, FC Nitra, P. Bystrica, ČH Bratislava, Humenné, Ružomberok, Púchov, Senica, Dubnica, Michalovce, Sp. N. Ves, Kys. N. Mesto, Martin, Trebišov, Bardejov

Találkozzunk, ünnepeljünk

Negyven éve történtek ezek a ma is szép emlékeket előidéző események. Ismereteim szerint, az akkori csapatkapitány, Broczky László és egykori játékostársa Dombi János, találkozót szerveznek a KFC pályáján ennek a történelmi eseménynek 40. évfordulója alkalmából. Időpont még nincs kitűzve, de a komaromonline.sk időben fogja tájékoztatni a szurkolókat az esemény időpontjáról, majd annak eseményeiről.

(Böröczky József)