komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Eltűnik Komárom szégyene?

MEGOSZTÁS:

Szinte az utolsó pillanatban sikerült a városnak szerződést kötnie a magyarországi felvásárlóval.

Megoldódni látszik a harcsási gyűjtőudvarban 2012 óta halmozódó műanyaghulladék értékesítésének és elszállításának kérdése, miután a város év elején szerződést kötött a magyarországi MÁV-Rec társasággal. Amellett, hogy eltűnik végre a mintegy 200 tonnányi műanyag hulladék, kb. 10 ezer euró folyhat be a város kasszájába.

„2012-ben olyannyira lecsökkent a szelektált műanyaghulladék értékesítési ára Szlovákiában, hogy a korábbi átvevő megszüntette a várossal a szerződést – mondta Patus Sándor, a városi hivatal városüzemeltetési főosztályának vezetője. – Azóta gyűlik itt a műanyaghulladék, szinte már az egész udvart betöltötte.” A MÁV-Rec tonnánként 45 euróért vásárolja meg a műanyagot, és vállalta a kézi válogatással járó költségeket is. Ráadásul a város – környezetvédelmi dotációként – tonnánként további 25,50 euró bevételre számíthat. A magyarországi cég a helyszínen préseli össze a műanyagot, úgy szállítja el Komáromból. A felhalmozott hulladékot azonban először alaposan át kell válogatni. Egyrészt színek szerint szortírozni a flakonokat, másrészt – ami sokkal nagyobb munka – ki kell szedni az oda nem illő szemetet. „Sajnos a lakosok többsége még mindig nem tudatosítja, hogy a műanyaghulladék gyűjtésére szánt konténerekbe csak műanyag való. Kiürítéskor látjuk, hogy van abban mindenféle más szemét is. Emiatt gyakran előfordul, hogy az egész konténer tartalmát a háztartási hulladék közé kell üríteni” – mutatott rá a főosztályvezető.

szeméttelep2
foto: ujszo.com

A januártól érvényes új hulladékgazdálkodási törvény remélhetőleg a lakosság felvilágosítása terén is javulást hoz. A jogszabály értelmében a másodlagos hulladékkal való gazdálkodásért teljes mértékben a gyártók, valamint a termékek beszállítói felelnek, akik úgynevezett termelői felelősségvállaló szervezetekbe (Organizácia zodpovednosti výrobcov – OZP) tömörülnek. Minden önkormányzat e szervezetek egyikével köt szerződést, a szeparált hulladék begyűjtésének és elszállításának költségei pedig a továbbiakban az OZP-re hárulnak. Ugyancsak az OZP-k feladata lesz a lakosok körében felvilágosító kampányt folytatni a szelektálás szükségességéről. Az önkormányzatok eddig általában kevés pénzt tudtak fordítani az osztályozás népszerűsítésére.

szeméttelep1
foto: ujszo.com

„Komoly szemléletváltásra van szükség, ami akár évtizedekig is eltarthat” – mondta Patus Sándor. Komáromban a szeparált hulladék aránya 12,5 százalék, ami megfelel az országos átlagnak, de messze elmarad az Európai Unió által előirányzott 40 százaléktól.

„Szinte az utolsó pillanatban sikerült a városnak szerződést kötnie a magyarországi céggel – tette hozzá Keszegh Béla alpolgármester. – Júliustól ugyanis OZP-k veszik át a szelektált hulladék értékesítésével járó feladatot, utána a városnak már nem lehet ebből bevétele.

(forrás: ujszo.com)

Hozzászólások

Show Buttons
Hide Buttons